Már a kanizsai általános iskolások körében is felütötték fejüket a könnyű drogok

facebook megosztás

Egyre fiatalabb korban ismerkednek meg a gyerekek a könnyű drogokkal. Nem csak a középiskolákban, de már számos kanizsai általános iskolában hívják fel a figyelmet a különféle kábítószerek, főként a snüssz névre hallgató nikotinpárnák elterjedésére. A megkérdezett szakemberek szerint nagyon fontos lenne, hogy már kisgyermekkorban elkezdődjön a prevenció a szülők részéről.

Az, hogy a középiskolásoknak nem idegen sem a cigaretta, sem az alkohol, már nem meglepő. Az elmúlt időszakban azonban a 10 és 14 évesek körében is felütötte fejét a különböző szerek használata. A megkérdezett pszichológus szerint ez főként a túlzott internethasználatnak, a valóságtól való teljes elvonatkoztatásnak, valamint a felnőtt minták túl korai követésének köszönhető. Emellett ebben a korban a fiatalok próbálnak valamiképp elszakadni a családtól, fontosabbak lesznek a baráti kapcsolatok, egy adott társaságban való megfelelés pedig számos esetben jelentheti a kábítószerek használatát. Dóber Valéria úgy véli, az oktatási intézményeknek is van felelőssége, de elsősorban a szülői odafigyelésre lenne a legnagyobb szükség.

drog

- Azok a gyerekek a legveszélyeztetettebbek szerintem, akiknek a családi körülményei nem megfelelőek, inkább elhanyagoltabbak vagy a szülők kevésbé érnek rá. Ahogy a statisztikák mutatják, másféle probléma kapcsán is az szokott előfordulni, hogy a legesendőbb, illetve a legjómódúbb, tehát két szélsőség családjának gyermekei a veszélyeztetettebbek sok tekintetben és ebben az esetben is. Legkorábbi életszakasztól kezdve a megfelelő napirend kialakítása lenne a fontos a gyerekek számára, a megfelelő korlátok, szabályok felállítása – tudtuk meg Dóber Valéria pszichológustól. 

A rendőrség is kiveszi a részét a megelőzésből, hiszen rendszeresen járják az intézményeket prevenciós előadásokkal, ahol számos elrettentő példával próbálják a helyes útra terelni vagy ott tartani a diákokat. Bali Miklós elárulta, tapasztalataik alapján egy egyenruhástól komolyabban veszik az intelmeket a fiatalok, a kapacitáshiány miatt azonban ők sem tudnak mindenhol ott lenni.

- Nyilván a prevenció lényege a megelőzés, tehát ezekkel a problémákkal próbáljuk a fiatalok figyelmét felhívni. Az esetükben felesleges kémiai képletekről beszélgetni, meg bármiről, ami ilyen, ennek semmi értelme nincs. Esetpéldákon keresztül, a tényekkel próbáljuk felhívni a figyelmet. Ezzel szeretnénk őket meggyőzni, a józan eszükre próbálunk hatni, hogy miért tartózkodjanak ebben az életszakaszban ezektől a szerektől - fogalmazott Bali Miklós, a Nagykanizsai Rendőrkapitányság rendőr századosa. 

Dóber Valéria hozzátette, a szülőknek nem szabad az oktatási intézményekre hárítaniuk a megelőzés, illetve a tájékoztatás ellátását, többek között azért, mert a pedagógusi, illetve iskolapszichológusi kapacitás nem túl magas. Abban az esetben pedig, ha a szülők már nem érzik magukat kompetensnek a megoldáshoz, először nekik érdemes szakemberhez fordulniuk, hiszen gyermekük viselkedése az ő nevelésüket tükrözi.

SZ.F.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.