Lírai dalesttel várták a kanizsai közönséget

facebook megosztás

Rendhagyó lírai dalestet láthatott csütörtökön este a Hevesi Sándor Művelődési Központ közönsége. A „Zabolátlan lovaim” elnevezésű zenei projektben Kollár-Klemencz László, Dargay Marcell és Farkas Róbert állt színpadra.

A rendhagyó formáció, amely a komolyzenét igyekszik vegyíteni a 20. századi könnyűzenével, 2020-ban alakult meg. Kollár-Klemecz László énekes szerint a magyar emberek korábban még nem szoktak hozzá ehhez a műfaji keveredéshez, ám néhány év alatt megtalálták a közönségüket. Fellépéseikre egyfajta színházi előadásként tekintenek, amelyben saját dalaik mellett főként sanzonok kapnak szerepet. Mindhárman úgy látják ez a zenei projekt egy kihívás volt számukra, amelyet teljesítettek és igyekeznek folytatni.

líra

- Az embernek egy idő után több ilyen projektje van, amik egy idő után kalandok. Pillanatnyilag a „zabolátlan” az egy ilyen projekt. Talán pont, hogy az utolsó koncertek egyike a mai, ahol még ezt a műsort játsszuk. Most idén szeretnénk elkezdeni dolgozni egy új anyagon - mondta el Kollár-Klemencz László.

A közönség a formáció tagjait eltérő műfajokból ismerheti meg: Kollár-Klemecz László évekig volt a Kistehén Zenekar frontembere, Dargay Marcell Artisjus-díjas zongorista, míg Farkas Róbert 2007 óta a Budapest Bár zenekarvezetője. A zenész úgy látja, a sajátosságok ellenére az első perctől kezdve gördülékenyen tudtak együtt dolgozni.

- Én Kollár Lacival már hosszú idő óta dolgozom, Dargay Marci csatlakozott hozzánk, így lettünk trió. Vele még se a Laci, se én nem játszottunk együtt, úgyhogy nagyon-nagy élmény volt így megismerni egymást. Megismertük egymást és már aznap vagy rá egy pár nappal elkezdtünk együtt dolgozni – tudtuk meg Farkas Róbert zenésztől. 

líra

A Zabolátlan lovaim esetében igyekeznek az énekeshez hangszerelni az előadott szerzeményeket, de a közös munkában a két zenész is igyekszik teret engedni magának a dalcsokor kialakításában.

- Már ebben az anyagban is van olyan, amit ő hozott, egy dalkezdeményt ami kifejezetten az övé volt. Ezzel kapcsolatban nem merül fel annak a kérdése, hogy stimmel-e hozzá vagy nem. A többi dalnál sokszor bizonyos előadókra koncentráltunk és egy előadónál volt több lehetőség is, amit Robi és az én elképzeléseimmel el tudtunk mozdítani – fogalmazott Dargay Marcell zenész. 

A kanizsai ellőadáson a zenészek tolmácsolásában több Vlagyimir Szemjonovics Viszockij átirat is felcsendült. A formáció neve is egyfajta tisztelgés a legendás szovjet költő és zenész emléke előtt.

K.T. 

(Képek: Kanizsa TV)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.