Költségvetési csalás gyanúja – egy hete indult nyomozás a KOKSZ-nál?

facebook megosztás

Költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozást rendelt el a legfőbb ügyész a Kanizsai Oldtimer Kerékpár Szövetséggel szemben. A gyanú szerint valaki, az egyesület nevével papíralapon saját magát kedvezményezettként megjelölve, különböző adószámokat felhasználva küldött be felajánlásokat az szja 1 százalékára. Több esetben azonban olyanok nevében is írtak levelet, akik elektronikusan már nyilatkoztak, így duplán érkezhetett a felajánlás.

koksz

Az ügy kapcsán Varju László, a DK politikusa kétszer is levélben fordult Polt Péterhez. Az ellenzéki politikus jelezte, egy könyvelő a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy több ügyfele kapott olyan levelet, miszerint a nevükben postán beküldött felajánlás a Kanizsai Oldtimer Kerékpáros Egyesület nevére szólt. A címzettek a NAV fölhívására azonban úgy nyilatkoztak, hogy a postai úton érkezett felajánlást nem ismerik el a sajátjuknak. Varju László szerint egyértelmű, hogy valakik hozzájutva mások adóazonosító jeléhez, azzal visszaéltek. A legfőbb ügyész Varju leveleit feljelentésként értékelte, és a mai válasza alapján február 21-én el is rendelték a nyomozást, ami felderítési szakaszban van. Az ügyben kerestük Dene Tibort, a KOKSZ elnökét, aki holnapra ígért tájékoztatást, de mint mondta, őt rajtunk kívül senki más nem kereste és most hallott először az ügyről.

M-B.GY.

(Kép: Kanizsa TV)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.