Kiemelkedő szakmai munkájáért jutalmazták Prepok Attila tűzoltó alezredest

facebook megosztás

Fennállása 20. évfordulóját ünnepelte kedden a Zala Vármegyei Kormányhivatal Deák-termében a Zala Megyei Polgári Védelmi Szövetség. Az esemény résztvevői egyben a Polgári Védelem Világnapjáról is megemlékeztek. Az ünnepségre Szlovéniából és Horvátországból is érkeztek vendégek.

A Zala Vármegyei Katasztrófavédelem állományát és a jelenlévőket Dr. Sifter Rózsa asszony, Zala Vármegye főispánja köszöntötte, aki emlékeztetett: a polgári védelem felkészült szakembereire mindig számíthatott a lakosság, ezért fontos szerepet töltenek be az ország, illetve a vármegye életében. A főispán kiemelte azokat az eseményeket (dunai árvíz, nagylengyeli gázkitörés, devecseri és kolontári vörösiszap), ahol embert próbáló feladatokkal kellett szembenézni, az ott segítők viszont tudásuk legjavát adva álltak helyt a leglehetetlenebb helyzetekben is. 

A főispán után Kemény József nyugállományú polgári védelmi ezredes, a Zala Megyei Polgári Védelmi Szövetség elnöke hívta fel a figyelmet a szervezet szerepére. Kiemelte az elmúlt húsz év legfontosabb pillanatait az alapítástól kezdve egészen a napjainkban végzett fontos, társadalmi szemléletformálásig. Ünnepi beszédében megemlékezett azokról a meghatározó pillanatokról, amelyek egy ma is virágzó, aktív és sikeres szövetségé kovácsolták a tagokat. Szót ejtette az ifjúság nevelésében betöltött szerepükről, a Göcsej Harci Túráról, illetve a különböző, fiataloknak szóló felkészítésekről. 

Dr. Endrődi István nyugállományú polgári védelmi ezredes, a Magyar Polgári Védelmi Szövetség elnöke továbbra is odafigyelést, a problémákra való gyors reagálásra buzdította a polgári védelmi szakterület dolgozóit, egyben megköszönte a zalai szövetségnek az elmúlt évtizedekben végzett kiemelkedő tevékenységét. 

Takács Ottó Alajos tűzoltó ezredes, a Zala Vármegyei Katasztrófavédelem igazgatója köszönetet mondott az önkéntes mentőszervezeteknek a tavalyi évben végzett tevékenységükért, majd Dr. Sifter Rózsa főispánnal közösen elismeréseket adott át a jelenlévő mentőszervezetek képviselőinek. 

Az ünnepségen a katasztrófavédelem vármegyei állományából - kiemelkedő szakmai munkájáért – jutalmat vehetett át Prepok Attila tűzoltó alezredes, a Nagykanizsai Katasztrófavédelmi Kirendeltség polgári védelmi felügyelője, illetve Kocza Balázs tűzoltó százados, a Zalaegerszegi Katasztrófavédelmi Kirendeltség katasztrófavédelmi megbízottja. 

Az eseményt állófogadás zárta, melyen pohárköszöntőt mondott Pácsonyi Imre, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke. 

zala.katasztrofavedelem.hu

Fotó: Kósi Zsolt tűzoltó hadnagy - Zala VMKI

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.