Farsangi kavalkád, fánkok tömkelege, véradás, kiállítás és futóverseny is lesz

facebook megosztás

Már csak egy hét, és kezdődik a 16. Országos Farsangi Fánkfesztivál. Több támogató szervezet és szponzor segített az idei rendezvény létrehozásában - a részletekről közösen tartottak sajtótájékoztatót ma délelőtt.

A VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház nagy sikerű programja idén háromnapos lesz, és mint az a sajtótájékoztatón elhangzott: a fesztivál fő védnöke és támogatója Nagykanizsa önkormányzata, valamint Szakacsits Szabolcs. A két éve hazatelepült vállalkozó ezúton is hangsúlyozta: örömmel támogatja az olyan rendezvényeket, amelyek a magyar hagyományokat és kultúrát őrzik. Utóbbiból sem lesz hiány, hiszen a Thúry György Múzeum idén is partnere a rendezvénynek.

fánk

- Az idén Pálinkás emlékek címmel pálinkafőző edények és egyéb pálinkás tárgyak felvonultatásával nyitunk egy kamarakiállítást, mely a Fő út 5. szám alatt lesz látható, február 8-án, 16 óra 30-kor nyílik. A kamarakiállítás érdekes edényei, kerámiái mellett egy tablókiállítás is látható a múzeum barokk épületének folyósóján, ahol a farsangi népszokásokkal ismerkedhetnek meg a hozzánk látogatók – fogalmazott Száraz Csilla, a Thúry György Múzeum igazgatója. 

Február 9-én, pénteken a farsangi véradás lesz a fókuszban, - a Magyar Vöröskereszt Nagykanizsai Területi Szervezetével szintén több éve működik együtt a fesztivált szervező kanizsai intézmény. A legnagyobb, és valószínűleg tömegeket megmozgató esemény pedig február 10-én, szombaton, a Kanizsa Arénában várja az érdeklődőket.

- Fél 11-kor fogunk találkozni a Hevesi Szolgáltatóháznál, onnan indul a hatalmas karneváli fergeteg. Itt is várjuk a civil lakosságot is, akár nézőként vagy résztvevőként csatlakoznak, nem fogják megbánni. Nagyon sok jelentkező van már, szeretnénk, ha ez egy igazi, farsangi fergetegről szólna, hiszen együtt megyünk majd az Arénába, hogy indulhasson a nagy gasztronómiai verseny, minden mi szem-szájnak ingere – mondta el Kámánné Szép Terézia, a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház igazgatója, szervezője. 

A zsűrinek biztosan nehéz dolga lesz idén is, ugyanis a fánkokkal hagyományos és különleges kategóriában is lehetett nevezni. A sajtótájékoztatón Varga Tünde szakoktató, aki több éve tagja a fesztivál zsűrijének, azt mondta: nagy feladat elé néznek, de kíváncsian várják a némileg átalakult ítészbizottsággal együtt.

fánk

- Nyilván nagyon nehéz dolgunk lesz, hiszen az összes fánkot meg kell kóstolnunk és ez egy nagyon jó dolog, mert mindig találunk újdonságot a fánkok vagy a töltelékek között. És igazán nagyon nehéz megállapítani, melyik a legjobb. De nyilván azért vagyunk ilyen sokan, hogy a saját pontozási szempontjaink által értékeljük ezeket – tudtuk meg Varga Tündétől, az Országos Farsangi Fánkfesztivál zsűritagjától. 

A ma délelőtti adatok alapján ez idáig 22 csapat jelentkezett a gasztronómiai megmérettetésre, amelyet amatőr és profi kategóriában hirdettek meg. Egy nap viszont még rendelkezésére áll azoknak, akik az utolsó pillanatban neveznének a 16. Országos Farsangi Fánkfesztivál versenyére. És mint az a sajtótájékoztatón elhangzott: a sport idén sem marad ki a programok közül, a Zalakarosi Futrinkák maszkába öltözve érkeznek majd Nagykanizsára.

V.A.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.