Elveszítették veretlenségüket a Szuperligában

facebook megosztás

A listavezető és bajnoki címvédő kanizsai csapat a sakk Szuperliga 4. fordulójában úgy látogatott Ajkára, hogy tisztában volt vele, a házigazdák erős együttessel állnak fel ellenük.

Sentimento Ajka BSK (3.) – Tuxera Aquaprofit NSK (1.) 5,5:4,5

Sakk Szuperliga-mérkőzés, 4. forduló. Ajka.

Eredmények (elöl a hazaiak): Szjugirov – Eljanov 0:1, Bánusz – Volokitin 0:1, Prohászka – Gledura 0,5:0,5, Balog I. - Balogh Cs. 0,5:0,5, Neszterov – Kántor 1:0, Neugebauer – Antal 0,5:0,5, Korpa – Márkus 0,5:0,5, Varga Z. - Medvegy (képünkön balról) 0,5:0,5, Pásti – Palczert 1:0, Gaál Zs. - Gara A. 1:0.

A hazai sakkcsapat bombaerős összeállítással kezdhetett, a kanizsaiak azonban ennek ellenére az első két táblán imponáló győzelmet hozott. A találkozó roppant szoros összecsapást hozott, hiszen a remi k is nagy csatározásokat tartogattak, a dél-zalaiak az utolsó két táblán elszenvedett vereségüket sajnálhatják igazán. Bár az ajkaiakra érdemes a továbbra is listavezető kanizsaiaknak figyelniük, ugyanakkor a Paks beelőzte a Veszprém vármegyeieket a tabellán, jelenleg ők állnak a második helyen.

P.L.

(Fotó: Polgár László)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.