Csontváry Kosztka Tivadar életútját mutatták be a Művészetről mindenkinek előadásán

facebook megosztás

Csontváry Kosztka Tivadar munkásságáról hallhattak az érdeklődők a Művészetről mindenkinek előadás-sorozat folytatásában. A programon Sepsey Zsófia művészettörténész az alkotó életének legfontosabb motívumait ismertette a résztvevőkkel a Móricz Zsigmond Művelődési Házban.

Egy kicsit tágabb kontextusba helyezzük az ő művészetét és megpróbáljuk megérteni – fogalmazott Sepsey Zsófia. A művészettörténész hozzátette, mind a szakértőknek, mind a laikusoknak kihívást jelent Csontváry Kosztka Tivadar műveinek a megértése, így ez alkalommal ebbe a kérdéskörbe is bevezették az érdeklődőket.

– Tulajdonképpen tényleg a kiindulástól fogva: Selmecbányának a jelentősége. Utána München, Párizs, hogy ezek a helyek hogyan hatottak rá, aztán az utazásai és ennek a kérdésköre, hogy vajon hogyan tudott ennyit bejárni vagy egyáltalán hogyan volt képes egy ilyen nagy utazásra, amit ő tulajdonképpen megtett – mondta Sepsey Zsófia, a Magyar Nemzeti Galéria művészettörténésze. 

Csontváry

Sepsey Zsófia január óta minden héten más-más témába vezeti be az érdeklődőket. Hangsúlyozta, a folytatásban is érdekes előadásokkal készülnek a Szépművészeti Múzeum munkatársai.

– Bízom benne, hogy a helyiek is kedvelik ezt a programot, ami hogyha lezajlik, akkor majd el kell gondolkozni, hogy hogyan lehet valahogy ezt beépíteni. Ha nem is ilyen rendszerességgel, de azért mégiscsak, hogy ezt a kapcsot, ami most itt kialakult, ezt ne vágjuk el – fogalmazott Sepsey Zsófia.

Az előadás-sorozat folytatásában csütörtökön az impresszionizmus lesz a fókuszban, majd a későbbiekben a nők művészetben betöltött szerepéről is hallhatnak az érdeklődők.

T.CS.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.