Bérlakásvizsgálatot hoz Kanizsára az etnofitnesz-ügy

facebook megosztás

Többször foglalkoztunk már az egykori fideszes alpolgármester, Törőcsik Pál és az egyesülete által fémjelzett, eddig csak papíron létező „gyúrós tánccal”, valamint annak dotálásával. A csoport korábban 12 millió forintot nyert az új mozgásforma kidolgozására, nemrégiben pedig 7 milliót kapott a Civil Alapból. Mindeközben évek óta egy nagykanizsai, rászorulóknak szánt bérlakás a székhelyük, amiért havi 38 ezer 500 forintot fizetnek.

etno

Az ügyet, annak első kirobbanásakor a nagypolitika is felkapta. Vadai Ágnes, a DK alelnöke levélben fordult az eset kapcsán Kövér Lászlóhoz. A leírtakban idézi a Népszava cikkét, miszerint a szervezet honlapján megadott telefonszám nem működött, és az egyesület nagykanizsai címén csak egy üres lakást találtak. Ráadásul az egyesület elnöke, Törőcsik Pál felesége nem tudta megmondani, hogy mi is az az etnofitnesz. Vadai azt kérdezte Kövér Lászlótól, hogy felveti-e a költségvetési csalás gyanúját a magyar etnofitnesz-projekt. Az ügyben azóta, 2021 márciusa (!), semmilyen törvényi lépés nem történt.

A Civil Alap kiosztása hozta Kanizsán az ügy második hullámát, hiszen itt ismét nyert, ezúttal 7 milliót az Élet Szolgálat Egyesület. Az említett Bazár udvari lakás Berta Krisztián körzetében van. Az önkormányzati képviselő szerint több szempontból is botrányos ez az ügy. Hiszen a csoport évek óta kanizsai rászorulóktól vesz el egy lakást, mindezt úgy, hogy Nagykanizsa egyik jelentős problémája a szociális ingatlanokat jellemző óriási túljelentkezés. Berta hangsúlyozta, két jogi hibát is elkövetett az egyesület, hiszen a két hónapnál tovább tartó távollétet a bérlőnek kötelessége lett volna bejelenteni a Vagyongazdálkodásnak, ez azonban nem történt meg. De azt is jelezniük kellett volna, hogy ezt az ingatlant egy egyesület székhelyének szánják, de ez is elmaradt. Mindezek mellett az ÉVE politikusa azt is megtudta, hogy a legutóbbi fél évben mindössze egy köbméter víz fogyott a lakásban, így egyértelmű, hogy azt nem lakják.

Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy miért kaphatta meg ciklusokon átívelve a belvárosi ingatlant Töröcsik Pál és az egyesülete. A bérlakások használati joga kapcsán az önkormányzat humán és hatósági osztálya tesz ajánlást. Így volt ez ennél az esetnél is, legutóbb 2021-ben hosszabbították meg 2026-ig a bérleti jogot. Ezt az illetékes bizottság is elfogadta, ami Berta Krisztián szerint azért történhetett meg, mert a humán osztály javaslatára hagyatkoztak. E kapcsán Berta leszögezte, nem ők akarják megmondani, hogy ki, mikor és meddig kaphat hosszabbítást, bár úgy tűnik, az előző ciklusokban úgy volt, hogy egy-egy frakció, képviselő eldöntötte, hogy kik és meddig kaphatnak lakást.

Ennek azonban véget vetne az önkormányzati képviselő, ezért már a februári bizottsági üléseken és várhatóan a közgyűlésen is lesz egy kezdeményezése, miszerint minden bérlakást nézzenek át, hogy azokat ténylegesen lakják-e, vagy csak visszaélnek az ingatlannal.  

MIKÓ-BARÁTH György

fotó: MIKÓ-BARÁTH György

 

(Megjelent a Kanizsa Újság 2024. február 7-ei számában)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.