Az ÉVE-frakció szerint saját mulasztásait próbálja hárítani a Fidesz, amikor a napelemparkot akadályozza

facebook megosztás

A kanizsai lakosság félrevezetése, valamint a saját mulasztásaik elfedése érdekében cselekszik Balogh László, amikor a napelempark létesítése ellen tiltakozik – hangsúlyozta ma az ÉVE részéről Fodor Csaba és Horváth Jácint. Mint azt a pénteki sajtótájékoztatón elmondták, a 61-es elkerülő út mellett épülő létesítményt anno a Fideszes városvezetés engedélyezte, ezt a felelősséget próbálják most áthárítani az ÉVE-frakcióra. A polgármester közösségi oldalán úgy fogalmazott: „Minden erőnkkel tiltakozunk a tájsebet ejtő napelempark ellen.”

A 2018-19-es években, Dénes Sándor polgármestersége alatt, az akkori fideszes városvezetés az állami tulajdonú ingatlanokon, állami tulajdonban álló cég beruházásában megvalósuló napelempark kivitelezéséhez megadta a szakhatósági hozzájárulást. Így a beruházó meg is kapta az építési engedélyeket a Kormányhivataltól. Mivel az akkori városvezetés nem élt jogorvoslattal, azok jogerőssé is váltak.

napelem

Mint azt a mai tájékoztatón Fodor Csaba kiemelte: a Városfejlesztési és Városüzemeltetési Bizottság mostani döntése, amelyre a Fidesz hivatkozik, csupán arra vonatkozott, hogy az önkormányzat tulajdonosi hozzájárulást adjon egy föld alatti kábel kiépítéséhez, valamint a kapcsolószekrény elhelyezéséhez. Balogh László polgármester ehhez képest lejáratókampányba kezdett a közösségi oldalán, mondván az ÉVE-frakció ezzel alapjaiban változtatja meg a minden kanizsai számára fontos kirándulóhely, a Csónakázó-tó látképét.

- Én elrendeltem egy helyszíni szemlét. Jöjjünk ki ide a Bizottsággal a Csónakázó-tóhoz, nézzünk meg, hogy látható lesz, nem lesz, mi lesz, mert a döntést csak úgy hozzuk meg, ha és amennyiben az ismeretek birtokában vagyunk. Lementünk a parkolóhoz, ott kértem a főépítész urat, illetve ott voltak a bizottsági tagok, a beruházó, a polgármesteri hivatal képviselői, még a főkertész is. Kértem a főépítész urat, hogy akkor menjünk le a büféhez, a játszótér mellé, a modellezők tornya mellé, a szigetre, és nézzük meg, hogy valóban mi látható, és honnan mi látható. A főépítész válasza egyértelműen az volt, hogy innen nem látható semmi – mondta el Fodor Csaba, az ÉVE frakcióvezetője. 

A bejáráson egyetlen olyan helyszínt állapítottak meg, ahonnan látszódna a létesítmény, ez pedig a kilátó második emelete. A polgármester által felállított vádakkal ellentétben tehát a beruházás semmilyen módon nem zavarná a Csó-tót és környékét – szögezte le Horváth Jácint. Az ÉVE frakcióvezető-helyettese úgy véli, ez szimplán egy hangulatkeltés, lejárató kísérlet a kampányidőszak hevében. A politikus hozzátette, a botránykeltéssel a Fidesz-frakció csupán a saját mulasztásait próbálja leplezni.

napelem

- Lehet, hogy akkor kellett volna róla vitatkozni, amikor 2018-19-ben Dénes Sándor tárgyalt a beruházóval és elkezdték ezt az egész folyamatot. Lehet, hogy akkor kellett volna megkérdezni a kanizsai lakosságot, hogy mit gondolnak erről a napelemparkról, nem most, amikor már ennyi év eltelt, lassan 5 éve jogerős építési engedéllyel rendelkezik ez a napelempark, és nem most kellene elkezdeni gondolkodni arról, hogy mit kezdjenek vele, hanem akkor, amikor először leültek tárgyalni ezzel a céggel. Elmulasztották ezt, nem tették meg, és most az egészet a mi nyakunkba akarják varrni egy olyan döntés miatt, ami egy földkábelről, meg egy trafóról szól – fogalmazott Horváth Jácint. 

A frakcióvezető-helyettes kiemelte, a mai napig nem érkezett hozzájuk negatív lakossági visszajelzés a beruházással kapcsolatban, sőt, a közösségi oldalakon érkezett hozzászólások nagy része pozitívumként tekint a modern létesítmény telepítésére. Azt is hozzátette, ha a Fidesz mindenképp útjába állna a kivitelezésnek, azt megteheti a sokat emlegetett lobbierővel, hiszen ehhez kormányzati döntésre lenne szükség.

SZ.F.

(Képek: Kanizsa TV)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.