Aki hazudik az csal… avagy a mundér, meg annak a becsülete

facebook megosztás

Azt, hogy a politika az egy nem éppen angol kisasszonyok intézetében nevelkedő kishölgyek számára kitalált huncutság, már régóta tudjuk. Azt is tudjuk, hogy az, aki a politikába keveredik, az nem meglepő módon alkalmanként rákényszerül, hogy a valóságtól eltávolodjék.

Az sem újdonság a közéletet figyelőknek, hogy időnként olyan hülyeségeket képesek egyesek összehordani, amitől a jóérzésű, a valóság talaján két lábbal álló egyszerű emberek füle ketté áll. Ilyen most az emberi szemnek láthatatlan napelempark, amelyet a 61-es főút mellé kíván építeni egy állami tulajdonban álló vállalat…, de ne szaladjunk ennyire előre, mert azért még van itt más is!

Keményen indult az év a Médiaház vezetője számára. A helyi fideszes ellenzéktől folyamatosan érkeztek az ötletbombák, melyekkel próbáltak fogást találni. Volt itt közbeszerzési szabálytalanságra célozgatástól, az Újság megjelentetésének körülményeivel kapcsolatos esetleges szabálytalanság, de nem jött be. A cél egyértelmű volt, a Kanizsa Médiaház ellehetetlenítése, akár azon áron is, hogy a munkatársak nem kapják meg a fizetésüket. Nem sikerült, de ezzel még nem lett vége.

Kiderült, hogy a Kanizsa Újság megjelentetésére nincsen szükség, mert az hazudik. Ezt állította Bizzer András, meg nem választott, de annál inkább kinevezett alpolgármester. Kreált is egy történetet hozzá, mely vagy régen volt, vagy tán meg sem történt, de most itt volt az alkalom, egy újabb gyomrost bevinni a cégnek, vagy legalább a vezetőjének. Röviden jöjjön egy kis reakció az állításra. A Kanizsa Újság munkatársai nem hazudnak, alkalmanként előfordulhat, hogy tévednek, de ezeket a hibákat az első adandó alkalommal a helyére tesszük. Nem sok ilyen volt, ami azt jelzi, hogy a hiba nem a tükörben van. Attól, hogy alkalmanként valakinek kellemetlen vagy akár csak nem várt, esetleg nem tetsző írásaink vannak, még azok nem hazugságok. Maradva az előbbi példánál, ha valakinek nem tetszik a tükörben látott kép, arról nem a tükör tehet. Különben meg pont rajtunk számon kérni, hogy nem keressük a városi ellenzéki politikusokat, ez több mint sunyiság és aljasság! Még akkor is, ha ezt olyan valaki állítja, aki a neve után jelenleg kiírhatja az alpolgármester szót. A polgármester legalább elismeri, hogy nem tetszik neki a független újságírás és azért nem nyilatkozik, nem áll szóba a kollégáinkkal, mert nem adhatja le előre sem a kérdéseket, sem azt, hogy mi jelenjen meg. Arra ott vannak az általuk kézi vezérelt felületek, használják is ezerrel.

Mindezek után is él természetesen a Médiaház valamennyi felületére vonatkozó ajánlatunk: bármikor, bármilyen vitaműsorban részt vehetnek, szabadon elmondhatják a véleményüket. Tervezzük a választások előtti időszakban egy olyan műsor elindítását, ahol a Kanizsa TV-ben, majd az internetes felületeken tájékozódhatnak a választók a jelöltekről. Egy normális ország, normális városában ebből nem is lenne probléma. Azonban tartok tőle, hogy a kanizsai térség falunapokat látogató Voldemortjának hozzájárulása hiányában a mi városunk továbbra sem tartozik majd a normális városok körébe. Sebaj, mondaná Tóbiás, a hatalmi gőgjüktől a valóságot nem látó, magukat személyükben sértettnek érző uralkodókról mindig kiderül, hogy a király meztelen.

TAR MIHÁLY

(Megjelent a Kanizsa Újság 2024. február 21-ei számában)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.