A mohácsi busók a Móricztól az Erzsébet térig forgatták fel Kanizsa szombati ritmusát

facebook megosztás

A tavalyi esztendőt követően a farsangi időszakban ismét ellátogattak Nagykanizsára a mohácsi busók a dél-zalai városba, hogy ezzel is emeljék az itteni rendezvények mozgalmasságát.

Nos, már a szombat délelőtti órákban a kiskanizsai „Móricz-művház” környékén nagyobb sürgés-forgást konstatálhattak a hétvégi rutinfeladataikat - bevásárlásukat, lottófeladásukat, netalántán dohány-beszerzésüket – lebonyolítók, a baranyaiak fogadására ugyanis minden bizonnyal alaposan fel kellett készülni.

Ez minden bizonnyal a lehető legmagasabb fokon sikerült is, hiszen délután fél három táján a Móricz Zsigmond Művelődési Ház tőszomszédságában már tetőfokán járt a hangulat – a busókhoz kapcsolódó helyiek kavalkádja révén is.

A farsangi menet aztán Kiskanizsa egyik fő találkozási pontjától kerekedhetett fel Nagykanizsa központja, az Erzsébet tér felé, ahová a mohácsi busók szekéren, teherautó-platón, vagy éppen traktor által húzott vontatón gurultak be, s pattantak le a Bolyai-iskola előtt az alkalmi járműeszközeikről.

A fotózkodók sorát persze most sem kerülhették el főszereplőink, s a jó hangulatú menet nem sokkal később már birtokába is vehette az Erzsébet teret, ahol szép számmal várta őket a kanizsaiak érdeklődő csapata... Az igazi mulatság lényegében innentől kezdődött, el is űzve ezzel az időközben már kissé hűvösre váltó időjárás kevésbé nézőmarasztaló hatását.

P.L.

(Fotók: Polgár László)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.