A kalandozás szerelmesei ezúttal az ázsiai egzotikum világába utazhattak

facebook megosztás

Ezúttal Szingapúrba kalandozhattak a kanizsaiak, Szakál Ida vezetésével. A távoli, egzotikus ország kultúrájáról, gasztronómiájáról és természeti környezetéről is szó volt a Medgyaszay Ház nagy sikerű sorozatának legújabb állomásán.

Szakál Ida a véletlennek köszönhetően jutott el Szingapúrba. Májusi utazásának egy teljesen más ország volt a célja, - de mint ahogy fogalmazott: az kútba esett, így a rögtönzésnek és a véletlen választásnak köszönheti a csodálatos élményt.

- Hat napot voltunk kint és a hat nap alatt azért elég sok mindent láttunk. A világ egyik legfejlettebb országa, ugyanakkor az egyik legzöldebb is. A botanikus kertek, az állatkert és egyáltalán a kertek, az valami csodálatos. És a maki szerette, hogy megsimogatom – mondta el Szakál Ida.

szingapúr

Szingapúr egy teljesen más világ, az ember mégis azt érzi, hogy „egy Európa vagy inkább Észak-Amerika Ázsiában” – fogalmazott Szakál Ida. Beszámolójában természetesen szó volt a keleti ország gasztronómiájáról is, amit úgy jellemzett: minden, ami mozog és ehető, az ott megkóstolható. De őt a természet és az állatvilág nyűgözte le leginkább.

- A kúszógémtől a varánuszig – aztán én panda őrült vagyok, panda is volt – meg komodói varánusz, és olyan állatok, amik Magyarországon és az Európai Unió területén nem találhatók meg még állatkertben sem – tudtuk meg Szakál Idától 

Úti célként Szingapúr igazából mindenkinek ajánlható Szakál Ida szerint. A különleges ételek, a zöld, csodálatos környezet és a nyüzsgő, multikulturális metropolisz mind megtalálható az ázsiai országban.

V.A.

(Borítókép: Kanizsa TV)

 

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.