Ünnepi műsor és a Mikulás várta a gyerekeket a VOKE-ban

facebook megosztás

Megérkezett a vasutas Mikulás a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Házba. A pénteki rendezvényen először az Igricek együttes hívta közös éneklésre a közönséget, majd a MÁV-VOLÁN-csoport dolgozóinak gyerekei dalokat és verseket adtak elő a Nagyszakállúnak.

Két évtizedes hagyománya van a vasutas Mikulásnak az intézményben. Kámánné Szép Terézia igazgató úgy fogalmazott, az esemény minden évben nagyon népszerű a gyerekek, de a szülők és a nagyszülők körében is. Szerinte az igazi ünnep az, amikor a legkisebbektől a legidősebbekig mindenki együtt szórakozik.

– Annyira aranyosak, édesek tudnak lenni ezek a pici gyerekek. Azok a pillanatok, amikor csillog a szemük, amikor kacarásznak, bújnak a szülőkhöz, megölelik a Mikulás bácsit, közös fotók vannak, mert van arra is lehetőség és adunk minden alkalommal, hogy mindenki külön akár családtagokkal együtt vagy a kisgyerekek külön a Mikulás bácsival fotózkodjanak. Utána pedig a Mikulás bácsi mindenkitől elbúcsúzik, tehát mindig elhúzódik a program – árulta el Kámánné Szép Terézia, a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház igazgatója. 

mikulás

A legbátrabb gyerekek arra is lehetőséget kaptak, hogy énekeljenek és verseket mondjanak a Mikulásnak. Az idei ünnepségre 130-an regisztráltak, akik közül sokan évek óta rendszeresen részt vesznek a programon.

– Én örülök annak, hogy olyan munkahelyen dolgozom, ahol nagyon nagy figyelmet fordítanak arra, hogy a gyerekek részesei lehessenek az ünnepnek, és ezt ilyen körülmények között megtartják – mondta el Szentgyörgyi-Godena Ivett.

Az ajándékozás után a családokat házi készítésű süteményekkel és teával is megvendégelték.

 

T.CS.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.