Hiába a nyugdíjemelés, ha jönnek az ünnepek

facebook megosztás

Megérkezett az emelt összegű nyugdíj, ami több mint kétmillió embert érint az országban. A kanizsai időseket arról kérdeztük, mennyire elégedettek a most kapott nyugdíj összegével. A kormány idén szeptemberben döntött a korrekcióról, valamint arról, hogy novemberben kaphatják kézhez a nyugdíjasok egész évre visszamenőleg a 3,1 százalékkal emelt ellátást.

November 10-én utalták ki az emelt összegű nyugdíjakat az arra jogosultaknak. Az évközi nyugdíjkorrekcióra amiatt volt szükség, mert az év eleji 15 százalékos emelésnél nagyobb, 18,5 százalékos infláció volt tapasztalható 2023-ban. A megkérdezettek nagy része örül ennek az intézkedésnek, azonban a többség annak mértékét nagyon kevésnek tartja.

­– Nem ártana több is, de tudomásul vettem, hogy ennyi lesz a kiegészítő. Inflációarányos a nyugdíjemelés – mondta Varga Ferenc.

Volt olyan, aki szerint az igénybevehető támogatásokat összességében kell nézni, beleértve azokat is, melyeket a kormány a fiatalok számára biztosít, ugyanis önmagában ez az intézkedés nagyon kevés. Temesvári Jenő szerint azonban nagy szükség volt erre.

nyugdíj

– Össze tudom hasonlítani. A mostani az összes egyéb problémájával azért korrektebb.  Az is, hogy van 13. havi, az is, hogy kikorrigálják, és hát januárban megint hozzáemelnek az infláció mértéke szerint – fogalmazott Temesvári Jenő.

A még nyugdíjazás előtt álló kanizsaiak is egyetértenek az emeléssel. Rodek Antal szerint azonban ez még nem elég jobb megélhetéshez.

– Nem, nem, nem. Ha most még megkapják a 13. havit, akkor egy kicsit segít rajtuk. Itt vannak az ünnepek. Többet kéne emelni – tette hozzá Rodek Antal. 

Az év végéhez közeledve a következő emelés is napirendre került, így 2024 januárjában tovább növekednek majd a nyugdíjak. Már az is eldőlt, hogy az ideihez képest hat százalékkal emelkedik valamennyi nyugdíjszerű ellátás összege jövőre.

 

T.CS.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.