Hazamegyek, az a Karácsony

Vincze Adél jegyzete

Karácsonyi grincs vagyok. Mert nem szeretem az ünnepeket. A karácsonyt. Néha ezt vallom, igen.  Pedig nem így van. Azt nem szeretem, amivé vált ez az ünnep, ami gyermekkoromban valóban különleges volt. Nem volt túl régen az, amikor örültünk a testvéremmel a fenyőfa illatának vagy amikor elbújtunk, és leszedtük magunknak a fáról a csokis habkarikát. Mert az nagyon ritka, és tényleg különleges volt...

Ma pedig ... több százezres költség, ajándékok, rohanás … ki kell fosztani a boltokat – de miért is? Venni, venni mindent… A Last Christmas és a Jingle Bells zakatol az agyunkban és a fülünkben, amikor a nagyáruházakban járunk, de már november óta. Van egy bizonyos mondás, miszerint „mindenki arra ér rá, amire akar”. Ez nagyjából nem igaz. Viszont az igaz lehet, hogy mindenki olyan ünnepet hoz létre, amilyent akar. Teljesen más világot élünk, mint az én gyermekkoromban. De magunknak talán olyanná tehetjük erre a pár napra. És itt álljunk meg egy szóra! A sokat emlegetett mondat: „Legalább most, a szeretet ünnepén szeressük egymást.” Miért csak most? A többi napon utálhatjuk egymást? Nem értem… Három napig tegyünk úgy, mintha azokat is szeretnénk, akiket nem? Kirakattá vált a világ. Társadalmi, politikai szinten, sokszor családon belül is.

Persze mondhatjuk, régen, de szép volt… mindig volt hó, igaz? Változik a világ. De nekünk nem muszáj vele együtt teljesen átváltozni. A magam részéről igyekszem átmenteni azokat az értékeket, amiket én megörököltem édesanyámtól, - és amit a mai napig látok, érzek, átérzek a „nyugdíjasaimnál”. A munkámnak hála, több kedves ismerősöm van. Például egyszer a káposzta savanyításról forgattam. És karácsony előtt egy kis ajándék várt az irodában, egy kis vödör káposzta, mellette képeslap, egy hímzett kis táskában szaloncukor és jókívánság. Más alkalommal üzenet jött a két ünnep között: Várunk Adélka egy jó kis kocsonyázásra a hegyen! Ezek az értékek, ez a karácsony. És amikor hazamegyünk. Sáncba, anyukához. Nyilván nem egyszerű mindezt átadni a mai korban felnevelkedő 16 éves fiamnak, de megpróbálom. Amikor a bevásárlás, a konyhában eltöltött idő után együtt vagyunk, és a karácsonyfa illata ugyanaz, mint gyermekkoromban. És mikor félálomban figyelem azt, hogy anyuka halkan kitipeg a szobájából, átjön hozzánk, és betakargat minket. Szerencsére ez évente többször van. És az mindig karácsony.

(Megjelent a Kanizsa Újság 2023. december 13-ai számában)