Pacsirták Amerikában

facebook megosztás

 

A Kanizsa TV Híradójának tudósítása itt indul - Klikk a képre!

A tengeren túlon turnézott a Pacsirták együttes. A Tatár-Raj Zsuzsanna és Kekecsné Raj Szilvia által alkotott duó idén két fellépéssorozat részeként is szórakoztatta a kinti magyarokat. Előbb Arizonát, Las Vegast és Los Angelest érintették, legutóbb pedig Kanada, New York és Mexikó volt az úti cél.

A Pacsirták együttes 2006-ban alakult, a duó a szórakoztató, könnyed zenék mellett, saját mulatós számokkal is foglalkozik. Ez a csaknem 2 évtized a testvérpárnak egy folyamatosan felfelé ívelő karriert hozott, amelynek egyik gyümölcse, hogy idén kétszer is turnézhattak Amerikában.

– A kinti közönség úgy gondolom, hogy a magyarok – mindig az a véleményem –, hogy tartsunk össze, bárhol élünk a világban. Ezt nekik is elmondtam, és szerintem mindenhol megvan az a mag, aki ezért dolgozik, a mai napig. Hiába élnek ott és hiába mások a körülmények, most már azért lassan amerikaiasodnak a picik, az unokák, de még mindig elhozzák őket, még mindig felveszik a magyaros ruhát és nagyon aranyosak a picurkák és ugyanúgy élvezik a bulikat. Fantasztikus közönségünk volt, most éppen Kanadában, 120 fő szórakoztattunk – fogalmazott Tatár-Raj Zsuzsanna, a Pacsirták énekese. 

2011-ben volt kint először az együttes Amerikában, a fellépés egy tengeren túli rajongó által valósult meg. Rajta keresztül ismerkedtek meg a kinti menedzserükkel, Pongrácz Andrással, akivel idén újra közös munkába vágtak.

– Összesen 11-szer repültünk, rengeteget autóztunk, úgyhogy fárasztó is volt persze mellette. Nővérem kigyűjtötte, hogy mit hol érdemes megnézni, azokat meg is néztük, aztán amikor voltak a fellépések, akkor arra készültünk, összeállítottuk a műsort, elmentünk, beszereltünk, megcsináltuk a fellépést és akkor utána pihentünk – mondta Kekecsné Raj Szilvia, a Pacsirták énekese.

Pongrácz András csaknem 30 éve foglalkozik azzal, hogy Amerikába visz magyar kulturális programokat. Reméli, még folytatni tudja ezt a munkát, és a Pacsirtákat is segítheti újabb turnék lebonyolításában.

–Tavaly mikor itt voltam, találkoztam Szilvivel és Zsuzsival és kérték, hogy nem-e vinném ki őket megint. Februárban csináltunk egy turnét, nagyon jól sikerült és pláne Phoenixben, oda voltak, a Phoenix Magyar Klub, hogy milyen jó volt és kérték, hogy hozzam vissza őket megint. Így még egyszer kijöttek és ez alkalommal, nemcsak programokat csináltunk, hanem egy kis vakációt is bevettünk –  fogalmazott Pongrácz András, menedzser.

A legutóbbi 18 napról rengeteg élménnyel tértek haza a pacsirtás lányok. Tavasszal már tervezik is a visszatérést Kanadába, hiszen számos új felkérést kaptak.

 

B.V.

(Borítókép: Kanizsa TV)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.