Különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolják

facebook megosztás

Ártatlannak vallotta magát az az orosztonyi férfi, aki a vád szerint hirtelen felindulásból, több késszúrással megölte, majd a saját udvarában elásta áldozatát még 2021 decemberében. Az elsőfokú tárgyalást hétfőn tartották Zalaegerszegen, az eljárás a további tanúk kihallgatásával november 22-én folytatódik.

A vád szerint a vádlott és a sértett baráti viszonyban álltak. A hajléktalan, szellemi visszamaradottsággal küzdő sértett sok időt töltött a vádlott orosztonyi házában, ahová ételt és italt vitt neki, szállásért cserébe. Kapcsolatukat hangos veszekedések jellemezték, amik a vádlott részéről többször tettlegességig is fajultak. 2021. december 4-én a férfi betért a vádlotthoz, akivel alkoholt fogyasztottak és estére erősen ittas állapotba kerültek. Mindketten a hálószobai ágyban tartózkodtak, amikor a vádlott szexuálisan közeledni próbált a másik férfi felé, aki azonban ezt elhárította. A visszautasítás miatti dühében a vádlott lelökte az ágyról a sértettet, majd megrugdosta, ezzel zúzódásokat és bordatörést okozva neki. Ezután visszaemelte az ágyra, rátérdelt a hanyatt fekvő férfire, magához vette az ágy melletti szekrényen lévő 6-8 centiméter pengehosszúságú kést, és kétszer megszúrta. Ezután lelökte az ágyról, majd elaludt. A sértett a bántalmazást követő percekben életét vesztette, amit a vádlott csak a reggeli órákban vett észre. Nem törődve a holttesttel, elindult az egyik ismerőséhez fát vágni. Később, az éjszaka folyamán a háza udvarán 10 centiméternyi mély gödröt ásott, amelybe belefektette a holttestet, majd földdel és gallyakkal fedte be. A véres ruhákat és takarókat néhány nappal később elégette. Csaknem egy hónap múlva, mivel a sértett szokásához híven nem tért be a település kisboltjába, az üzemeltető aggódni kezdett, és 2022. január 5-én értesítette a rendőrséget. A sértett halálának oka a késszúrások nyomán fellépő vérveszteség volt.

per

 

SZ.F.

(Borítókép: Zalaegerszegi TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.