Különleges haltelepítés a Csó-tón

facebook megosztás

Rendhagyó haltelepítés volt a Csónakázó-tónál hétfő délután. A már megszokott lakossági célú halállomány bővítése mellet, most a sporthorgászoknak is kedveztek: mintegy 60 darab 10 kiló körüli ponty került a vízbe.

A Magyar Országos Horgász Szövetség, a Csónakázó-tó halgazdálkodója idén már a nyolcadik haltelepítést vitte véghez a kanizsai tavon. Hétfőn kettős munkában voltak, hiszen három nyaras korosztályú, még fogható méretű, mintegy három kilogramm testsúlyú halak kerültek a vízbe, ezzel segítve az eddigi meglévő, erősnek mondható pontyállományt. Emellett újdonságképp, a sporthorgászoknak is szerettek volna kedvezni igazi különleges példányokkal.

- Egy kuriózum telepítés lesz ma Nagykanizsán, hiszen a Csónakázó-tó életében először nagy testű pontyok lesznek telepítve a vízbe. Erre szükség van, hiszen Nagykanizsán nagyon megnőtt a horgász sport, ezzel együtt a halakat visszadobó horgászok is nagy számban vannak jelen a tóparton. Ugye ők sporthorgászok, ők a halfogás élményéért látogatják a vízpartot, nagyon sokan vannak, egész évben, és a halgazdálkodó szeretné a horgásztársadalmat teljeskörűen kiszolgálni - fogalmazott Szépligeti Ferenc, a MOHOSZ halőre. 

A mostani telepítéssel a pontyhorgászszekció lett kiszolgálva, akik az esemény hallatán össze is gyűltek a tó partján. Éder László mintegy három éve horgászik rendszeresen Kanizsán. Ő nagyon meg van elégedve mind a halállománnyal, mind a tó környezetével. A telepítésnél fontos feladata is volt a megjelent segítőknek.

hal

- Ezek a kettő-három kilós pontyok csúszdán lecsúszva, vízzel együtt távoznak a tartálykocsiból, ehhez nagy szükség nincs ránk. Viszont vannak a 8-10 kilós pontyok, amikkel kíméletesebben kell, hogy bánjunk, mert ők érzékenyebbek ezekre a dolgokra. Ez úgy fog zajlani, hogy kifogják őket a tartályokból hálóval, és áttesszük őket úgynevezett pontybölcsőkbe, illetve mérlegelőzsákokba. Megnézzük, ha esetleg van sebes hal, azt lefertőtlenítjük, és úgy fogjuk őket beleengedni a vízbe a halakat - mondta Éder László. 

A nyolcadik telepítés kapcsán Szépligeti Ferenc hozzátette, reméli, a lakosság tudja hasznosítani az állományt, és számos hal kerül az ünnepi asztalra. Az akcióról és az új, különleges példányokról bővebben is beszámolunk későbbi, Dombvidék című magazinunkban.

 

SZ.F.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.