Érdekes emberek, érdekes történetek - Amit a szüleimtől elvett az élet, azt nekem talán visszaadta…

Nem gróf és nem báró, de palotája van a Fő úton. Hogy ki ő? Egyszerűen Szántó Miklós vállalkozó, ahogy vallja magáról. A város talán legszebb épületébe lépve önkéntelenül adódott az a kérdés, hogy elégedettnek érzi-e magát a Bankpalota ura. Bár az emeletre érve, a jobb oldalon álló Iustitia, az igazság istennőjének szobra alatti, sokak által ismert és emlegetett felirat – Meghalt Mátyás király, oda az igazság –, már sejtet valamit az élettapasztalatáról. A gyermekkorában deportálást is átélt építésszel, míves antik bútorainak környezetében beszélgettünk.

Én mindent elértem, amit az életben el lehet érni, de nem vagyok elégedett, sőt morcos vagyok, hiszen Magyarországnak az adottságai olyanok, hogy nekünk minimum Európa középmezőnyében kellene lennünk. Ennek ellenére a legutolsók vagyunk. Nekünk nem itt kellene tartanunk. Mivel legyek elégedett? Ha nekem valaki 1989-ben azt mondja, hogy 2023-ban ilyen világban élünk, kinevettem volna, mert nem hittem volna el neki. A lehetőségeink adottak voltak, csak nagyon rossz célokra használtuk. Nem azért nem vagyok elégedett, mert még bármit el szeretnék érni. Ha gyermekkoromban valaki azt mondja, hogy ez az épület valamikor az én tulajdonomban lesz, azt legfeljebb én hittem volna el, és ennek előzménye van – jelentette ki kíváncsiságunkat felvértezve. – Az épülethez kapcsolódó gondolat véletlenül, ötletszerűen fogalmazódott meg bennem. Úgy kezdődött, hogy amikor egy alkalommal, ’56 októberében a szüleimmel kijöttünk a szomszédos Felsőtemplomból, egy ruszki tankkal találtuk szembe magunkat. A Turul szobor helyén álló tank csöve a Bankpalotára volt irányítva, mégpedig azért, mert Magyarország aranytartaléka itt volt elhelyezve. A ruszkik úgy látszik, ezt valamiért tudhatták. Meglátva a tankot, apu nekiállt kiabálni, hogy ez a haza magyar haza, minden ruszki menjen haza! Én, a 8 éves gyerek ekkor azt mondtam, hogyha megnövök, megveszem ezt az épületet. Hát ezt nem élték meg.

Nyilván felnőtt korban a gyerekes ígéretet megerősítette az a családi „örökség”, hogy dédnagyapám, Szántó János építőmester (akkor ez volt a legmagasabb szakmai végzettség) jelentős kivitelezési munkákat végzett a bankpalota épületén, és sok más jelentős épületen, mint például a postapalota épület tervezése és kivitelezése, az Ady utcai Raffaelli ház stb. Sokat segített nekem Tarnóczky Attila, aki feldolgozta a város jelentősebb épületeinek történetét, és ha rábukkant minket érintő témára, azt mindig tudatta velem. Amikor a Raffaelli házat megvásároltuk, és én pont a Zsolnai Miklós életéről szóló könyvet olvastam, büszkeséggel töltött el, hogy megemlíti azt, hogy Budapesten és Nagykanizsán is Szántó János építőmester volt az, aki több épületnél is zsolnai díszítőelemeket használt. Természetesen saját kezűleg végeztem el a szükséges javításokat ezeken a díszeken.

Apám, Vitéz Szántó Tibor hivatásos katonatiszt volt, a Don-kanyarban kapott feladata elvégzéséért kapta meg a vitézi címet, amelyhez abban az időben birtok is járt. Egy zsidó ember 10 holdas badacsonyi birtokát akarták neki adni, de ő nem fogadta el. Azt mondta, hogy más vagyonát nem fogadja el. Nem is tudom, miért telepítettek ki bennünket, egy bűnt azonban ki tudtunk találni, hogy az mi lehetett. Az új magyar hadsereg megalakulásakor mondták neki, hogy szükségük van képzett katonatisztekre, és lépjen be a hadseregbe, de apu erre azt válaszolta, hogy ő életében két esküt tett, egyet a feleségének, egyet meg a Horthynak, és az esküjét nem szokta megszegni. (A régi időben Horthy Miklósra esküdtek föl a magyar katonák.) Akkor odatették az x-et a nevünk mellé, és az végigkísért bennünket egész életünkben.

Én sosem politizáltam, nem voltam egy pártnak sem a tagja. Építész vagyok, hogy tovább tudjak tanulni, elég sok vagont kellett megraknom Pécsett, mert a szüleim nem tudtak annyi anyagi áldozatot hozni értem.

A sörgyár beruházási osztályának voltam a vezetője, előtte pedig a DÉLVIÉP kanizsai kirendeltségét vezettem, ahol 170 alkalmazott tartozott hozzám. Ott tanultam meg a vállalkozás alapjait, és amikor a Nagykanizsai Sörgyár induló nagyberuházásához kerestek építészt, elvállaltam. Az akkori igazgató, Gömöri János komonista ember volt, de EMBER volt. Ő sosem akarta, hogy belépjek a pártba, hogy munkásőr legyek, ezzel a kérdéssel soha nem is foglalkoztunk. Sőt, amikor ez a beruházás elkészült, a sörgyár évi kapacitása elérte a 300 ezer hektolitert, s amikor eljöttem, meghaladta a 1,5 milliót. A komoly beruházást mi vittük véghez a kollégákkal. Hat évet dolgoztam ott, de a kanizsain kívül, még 14-15 kirendeltsége működött akkor a gyárnak.

• Hogyan lett vállalkozó?
• 1976-ban kezdtem a maszek világot. A rendszerváltáskor nekem óriási fórom volt másokkal szemben, mert ’76-tól a 90-es évekig nekem már voltak tartalékaim. Olyan nagy cégeknek dolgoztam, mint a Gépgyár, a KFV, a Tungsram. Abban az időben kezdődött az első energiaválság, és mindenki szigeteltetni akart. Még a sörgyárban tapasztaltam, hogy egyszerűen nem lehetett olyan szakembereket találni, akik a gépészeti vezetékeket leszigetelik, és fémlemezekkel be tudják burkolni. Pénzem nem sok volt. Mivel akkor haltak meg a szüleim, eladtuk a szülői házat, amiből 150 ezer Ft jutott fejenként mindegyikünknek. A pénzből nem vettem sem Zsigulit, sem színes tévét, hanem megpróbálkoztam a vállalkozással. Kiváltottam a másodállást, és első munkánkként a hétvégéken 3 letenyei Ktsz-alkalmazottal elkezdtük szigetelni a Siólé kazánházát Siófokon. A kazánházba leterítettük az ásványgyapotot, azon aludtunk, szállodára még nem jutott abban az időben. A Trabantommal utaztunk, az embereknek megmondtam, annyi pénzem van, hogy az anyagot meg tudom venni, s ha majd kifizetnek bennünket, akkor ők is megkapják a fizetségüket, és ez így is történt. Aztán nagyon jól belejöttünk. Én a kommunizmusban kerestem meg azt a pénzt, amiből a rendszerváltáskor ingatlanokat tudtam vásárolni. Az meg tiszta hazugság, amit írogattak rólam, hogy Kanizsa legnagyobb privatizátora vagyok. Ezek hazugságok, olyan emberek szájából, akik nem is ismertek. Csak amikor lehetett vállalkozni, az emberek nem mertek. A vállalkozáshoz kell némi bátorság is – erősítette meg az építész. – Sokáig törtem én is az agyamat azon, hogy vállalkozóként el merjek-e indulni. A privatizációban én a világon semmit nem tudtam venni, a piacon vásároltam mindent. Ezt a bankpalotát is kitől vettem? – A Kereskedelmi és Hitelbanktól. A meghirdetését követően 3 év múlva tettem ajánlatot a megvásárlására, és 8 év után ők hívtak föl, mondva, hogy az én ajánlásom volt a legkomolyabb, és tartom-e még. Egy megadott időpontban felutaztam Pestre, a bank gyönyörű, Duna-parton lévő irodájába. – Hogy képzelte el a vételt? – kérdezte az elnök. – Dollárban, euróban vagy forintban fizessek? – kérdeztem vissza, s erre fölkapta a fejét. A későbbiekben az ingatlan felújítása a vételár háromszorosába került.
• Mi volt a terve az épülettel?
• Eredetileg egy bank volt. Demján Sándor annak idején azt mondta, hogy létrehoz egy vállalkozói bankot, melybe beléphet tulajdonosként vállalkozó is. Felvettük vele a kapcsolatot, és meg is egyeztünk. Mindent előkészítettünk, és jó 2 hónap múlva fölhívott, hogy ne haragudjak, de nem csinálja meg, mert a miniszterelnök 51%-ot akar benn, és ő abba nem megy bele. Gyakorlatilag ezért nem lett bank. Minden ki volt alakítva, egy pillanat alatt el tudtunk volna indulni. Ez volt a tervünk és a szándékunk, csak nem jött össze. Mint ahogyan azt említettem, egy vasbeton kapszulában lévő széfben, itt volt Magyarország aranytartaléka. Az EU hozott egy szabályt, és kötelezte Magyarországot, hogy a Nemzeti Bank kincseit 5 különböző városban kell elhelyezni, és ez az épület is az 5 között volt.
• Az utóbbi években étterem működött az épületben, ennek sorsa hogyan alakult?
• A banki dolgozók számára az alagsorban kialakított éttermet és klubszobát átalakíttattuk. A felújítása után egy melegkonyhás étterem működött 18 dolgozóval. A Széchenyi tér felújítása után azonban az épület közúti csatlakozás nélkül maradt, holott az étterem úgy kapta meg a működési engedélyt, hogy mindent a gazdasági bejáratnál lehet lebonyolítani. Az 5 cm-es téglákkal lerakott térre a teherautó nem tudott ráhajtani, a korlátok pedig még egy kisteherautó bejutását is akadályozták. Végül a szemetesektől kezdve valamennyi beszállító felmondta a szerződést, és az étterem bezárt.

Szántó Miklós az elmúlt évtizedekre visszatekintve úgy véli: életemben sokszor volt szerencsém. Mindig azt szoktam mondani, amit a szülőktől elvett az élet, azt nekem talán visszaadta, mert amit végül is elértem, arról sosem ábrándoztam. El nem tudtam volna képzelni, hogy mindez sikerülni fog.

BAKONYI Erzsébet

(Megjelent a Kanizsa Újság 2023. november 29-ei számában)