Sportversenyen ismerkedtek

facebook megosztás

Játékos sportdélutánt tartottak kedden a Hevesi Sándor Általános Iskolában. A Mozog a Hevesi program tízéves hagyományra tekint vissza. A sikeres kezdeményezés célja, hogy az elsősök szülei lehetőséget kapjanak megismerni egymást, ugyanis a felnőttek a gyerekekkel közösen versenyeznek.

Az elsős évfolyam tanulói és szüleik osztályonként versenyeztek az iskola sportpályáján. Az eseményt a kicsik tanítói szervezték, a lebonyolításban azonban több negyedik osztályos diák is részt vett. Szabó Erzsébet igazgató elmondta, minden évben egyre több szülő csatlakozik, idén pedig az apukák is nagy számmal jelentkeztek.

– A szülői munkaközösség gondoskodik minden évben a jutalomról. Mivel három párhuzamos első osztályunk van, három dobogós várható. Itt nem lesz vesztes, mert már a mozgással is nyernek, illetve az első díj mindig a szülői munkaközösség által vásárolt torta, aztán kapnak csokikat, tehát mindenki díjazva lesz és oklevelet is kapnak –  mondta az igazgató.

A sportverseny után az osztálytermekben folytatódott a délután, ahova a felnőttek is csatlakoztak. Vannak olyan szülők, akiknek ismerős volt a program, hiszen idősebb gyerekeik által már korábban részt vettek a Mozog a Hevesin. Tkálecz-Fábián Éva a kisfia osztályával versenyzett. Elmondta, nagyon jó ötletnek tartja, hogy lehetőséget biztosít az iskola az ismerkedésre.

– A tanulók a szülőkkel együtt sportolhatnak, egy délutánt tölthetünk együtt. Ez nagyon jó kezdeményezés, mert megismerjük a többi szülőt, akikkel csak az iskola előtt vagy pedig a szülői értekezleten találkoztunk, így egy másik élményt is szerzünk együtt. Illetve a gyerekek nagyon szeretik a szüleikkel való mozgást, úgyhogy ez szerintem vicces lesz, hogy a szülők hogyan futnak a gyerekekkel, úgyhogy nagyon várják ezt az eseményt –  hangsúlyozta Tkálecz-Fábián Éva.

A versenyt a gyerekek és a szülők egyaránt élvezték, azonban a fő cél nem a nyeremény megszerzése, hanem a szórakozás volt.

V.A.

(Borítókép: Kanizsa TV)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.