A tűzzománc mestere
Járási Ildikó több évtizedes alkotómunkájából látható szemelvény a Magyar Plakát Házban. A Ferenczy Noémi-díjas iparművész év végéig megtekinthető tárlatát csütörtökön nyitották meg.
Immár több évre nyúlik vissza Járási Ildikó és a Thúry György Múzeum kapcsolata. Az iparművészről korábban megjelent album kapcsán nyílt most kiállítás.
– Nehéz volt egyébként összegyűjteni az alkotásokat, ez is időt vett igénybe, hiszen az alkotások nagy része magánembereknél van. Most ők is e nemes cél érdekében ideadományozták a legféltettebb kincsüket, így a televízión keresztül is köszönöm nekik ezt a lehetőséget, hogy itt Nagykanizsán megtekinthetjük Járási Ildikó csodálatos műveit – mondta Száraz Csilla múzeumigazgató.
A tárlatot Kostyál László nyitotta meg, aki mintegy 30 éve kíséri nyomon Járási Ildikó munkáját. A művész következetes fejlődési útvonalon mozog, amelyben hol a vonal, hol a szín játszott fontosabb szerepet. Járási Ildikó kicsiben és nagyban is technikailag olyat alkotott, amire csak kevesen képesek Magyarországon – mondta a művészettörténész.
- Egy olyan kiváló művésznek a kiállításával találkozunk, akire Nagykanizsa és Zala megye is méltón lehet büszke. De, ami számomra nagyon fontos, hogy nem csak Zala megye lehet büszke rá, hanem ő is büszke Zala megyére. Ahogy végignézzük ezeket az alkotásokat a feminin jelleg és a sok gracilis, finom nőalak mellett a szülőföldnek, lakóterületnek, Zala megyének a szeretete átsugárzik az egészen – hangsúlyozta Kostyál László.
Az alkotó egyébként nemrég elnyerte a Művészeti Akadémia köztestületi tag elismerést. A kiállítással a tűzzománcművész munkássága még koránt sem fejeződött be. Járási Ildikó egy új témán dolgozik, amit egy jövő évre tervezett kiállításon szeretne bemutatni.
K.V.A.
(Borítókép: Kanizsa TV)