Újra Fimpikniket tartott a Loco-Motív Közösségi Alapítvány

facebook megosztás

A csoport zenés filmkvízzel, koncertekkel és kertmozival várta az érdeklődőket és a támogatókat.

A Filmpiknik fő célja, az adománygyűjtés mellett, a közösségépítés. Éppen ezért a Loco-Motiv vezetői azokat is meghívták a programra, akik korábban már segítették az alapítvány munkáját.

– Idén második alkalommal rendezzük meg ezt az adománygyűjtő éves rendezvényünket. Reméljük, ez most jobban sikerül, mint a tavalyi, amit sajnos a felénél elmosott az eső. De most úgy tűnik, hogy kegyes az időjárás hozzánk. Készültünk egy filmkvízzel, egy jó kis zenekarral, a Manic Monday zenekar ad egy koncertet, utána pedig megnézzük közösen a Plam Springs filmet, aztán egy kis chillezés a Fülemüle dj-ivel – emelte ki Fülöp Réka, a Loco-Motiv Közösségi Alapítvány kuratóriumi elnöke.

A Zalaegerszegről érkező zenekar 3 éve játszik együtt ebben a formációban. Egy baráti társaságból alakultak zenekarrá. Mivel mindenkinek foglalt volt a hétvégéje, így közösen hétfőnként játszottak eleinte Egerszegen egy szórakozóhelyen, innen is jött a nevük.

– Nagyon örülünk, mert ezt az itteni fellépést, ezt már pár éve szervezzük Rékával. Ő az alapítvány részéről keresett meg minket korábban. Vagy mi nem értünk rá vagy elmosta az eső vagy valami egyéb körülmény miatt, eddig nem sikerül eljutnunk ide, erre a gyönyörű helyszínre. De most hála Istennek, minden összejött és vagy egy órát fogunk zenélni és remélem mindenki tetszésére – mondta el Szántner László, a Manic Monday vezetője. 

Krug Renáta már évek óta ismeri az alapítványt. Több platformon is látta a programot, amelyen már az előző évben is részt vett.

–Tavaly is voltam a Filmpikniken, és egy nagyon jó kezdeményezésnek tartom, a városlakók részéről, hogy egy ilyen kötetlen, vidám, szabad légkörbe eltölthetünk egymással egy kis időt, és a közösségi alapítványt is segíthetjük így – árulta el Krug Renáta.

A kvíz után a zenéé, a szórakozásé és a filmé volt a főszerep. Az alapítvány sok célt tűzött ki 2023-ra is, ősszel számos további projekten dolgoznak.

K.B.V.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.