Új alapokra került a kézilabda és a labdarúgás támogatása Nagykanizsán
Együttműködési szerződést kötött a nagykanizsai önkormányzat a helyi labdarúgócsapatot és a kézilabdaklubot üzemeltető Kft-vel A megállapodás értelmében a helyi csapatokat üzemeltető cégeknek elő kell segíteniük, hogy az egyesületek a következő időszakban magasabb osztályban tudjanak szerepelni.
A támogatások kérdéséről az augusztus 30-i közgyűlésen szavaztak a képviselők. Gondi Zoltán sportért felelős tanácsnok szerint két szempontot vizsgáltak a határozat esetében: az anyagi fenntarthatóságot és az eredményességet. Az FC Nagykanizsával kapcsolatos napirendet egyhangúlag fogadták el a városatyák, a kézilabdával kapcsolatos döntést azonban 8 igennel és 7 tartózkodással szavazták meg.
– A tulajdonosi bizottság két dolgot kijelentett. Az egyik az, hogy nagyon örülne neki, - a labdarúgó Kft-t nézzük -, ha a 2023/24-es bajnokság végén jussanak fel a magasabb osztályba, tehát az NB II-be. Ez, akárhogy is nézzük egy nagyon fontos kijelentés, a másik ilyen kijelentés az az, hogy amik most az üzleti tervben szerepeltek azok ugyanúgy érvényesüljenek, mert a város egyszemélyben nem akar támogatója lenni a Kft-nek – nyilatkozta Gondi Zoltán önkormányzati képviselő.
A futballklubot üzemeltető Kft nem sokkal a 2018-as feljutást követően jött létre és többször pályázott már támogatásra, a városi sportkeretre szánt összeg azonban erre nem biztosított keretet. Stratégiai céljaik között szerepel, hogy szintet lépjenek és az utánpótlásképzésben, valamint a piacképességben is fejlődjenek.
– Nagyon fontos, mert nem tudjuk fenntartani önerőből ezt a szintű versenyeztetést. Mi mindig azt kértük, hogy a költségvetésünk 25 százalékát támogassa a város, és a többit megoldjuk, ez hosszú éveken keresztül nem sikerült és most ezzel a megállapodással megkaptuk ezt a mértékű támogatást. Ez stabilitást ad a következő évekre – fogalmazott Lánczos Attila, az FC Nagykanizsa Kft. ügyvezetője.
A kézilabdaklub a 2019-es NB I/B-ből való kiesését követően folyamatosan küzdött a magasabb osztályba kerülésért. A Dél-Zalai Kézilabda Klub Kft-t az elmúlt évben hozták létre, mivel a gazdasági társaság létrejötte alapfeltétel a másodosztályú szerepléshez. A felek két évre szóló megállapodást kötöttek.
– Valahol a munkánknak az elismerése is – mégha csak rövid ideje is működik ez a cég -, hogy az önkormányzat számol azzal, hogy egy potenciális támogatója lehet ennek a cégnek. De hangsúlyozom, ez csak lehetőség, tehát ez a megállapodás nem konkrét számokról szól, nem azt mondja, hogy az önkormányzat mindenképpen támogatja. A lehetősége van meg annak, hogy amennyiben a cég által versenyeztetett, jelen pillanatban NB II-ben szereplő csapat, ha megérdemli, akkor valamennyi összegről szóló megállapodást kapni fog – hangsúlyozta Musits Róbert a Dél-Zalai Kézilabda Klub Kft. ügyvezetője.
Gondi Zoltán hozzátette, a döntésekre azért is szükség volt, mert a mai látványsportok esetében alapelvárásnak számít, hogy a magasabb szinten szereplő klubokat egy kft. üzemeltesse.
K.T.
(Borítókép: Kanizsa TV)