Sikeres rajt a vízipólósoknál

facebook megosztás

A férfi OB II-es csapat sikeres nyári felkészülésen van túl Simonka Ferenc, a Kanizsa Vízilabda SE vezetőedzője szerint. Marcaliban a Vasas utánpótláscsapatával edzettek együtt, majd egy horvátországi edzőtábor következett, ahol olasz és horvát csapatokkal tudtak játszani.   

– Ez a mai nap volt igazából a bajnokságnak a kezdete, de ahogy láttátok, azért nekünk túlnyomórészt utánpótláskorú játékosok szerepelnek ebben a bajnokságban, úgyhogy mindjárt dupla fordulóval kezdtünk a bajnokságban, hazai pályán. Ez mindig nagyon fontos egy szezon kezdetnél, hogy jól menjünk bele a mérkőzésekbe, elég agresszívak legyenek. Amit megterveztünk, gyakoroltunk, az sikerüljön. Azért láttátok, hogy itt a végén a kőkemény szoros emberfogásból a Pécs kijött, ami nyilván nekünk annyira nem feküdt, ezekkel a kisebb, fiatalabb játékosokkal. De a Gabi a kapuban nagyon biztos pont volt – mondta Simonka Ferenc.

N. Horváth Zsigmond elmondta, az OB II-es szereplés mellett a korosztályos országos bajnokságban is játszik, de minden esetben próbálják a legjobb formájukat nyújtani.

– Kettő igazán nehéz meccsünk volt, én úgy éreztem, hogy beleadtunk mindent, amit tudtunk. Végül is megnyertük mind a kettőt és mind a kettőben nagyon sok gólt szereztünk. Elégedett vagyok ezzel a nappal, szerintem jobban játszottunk, mint eddig valaha, és ezért meg is érdemeltük a győzelmet, de nagyon erős volt az ellenfél is persze –   értékelt a fiatal játékos.

A kanizsaiak a Balaton VK-t és a pécsi csapatot is 13-10-re múlták felül. Hamarosan rajtol az utánpótlás-bajnokság is, ott az első fordulóban Győrbe utazik a csapat.

K.B.V.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.