Geotermikus fűtőrendszert adtak át a Zalakarosi Fürdőben

facebook megosztás

Geotermikus fűtőrendszert adtak át a Zalakarosi Fürdőben. A 200 millió forintos, saját forrásból megvalósult beruházás teljes egészében kiváltja a gázfűtést az intézmény épületeiben. A D6-os kútra szerelt berendezés példaértékű lehet más fürdővárásoknak is – hangzott el az ünnepélyes átadón – írja a tvkeszthely.hu.

Zalakaros újkori története a D6-os kúttal kezdődött. A ’40-es években zajló eredménytelen kőolajkutatás után 1962-ben tört fel a 90 fokos gyógyvíz a föld mélyéről. A Zalakarosi Fürdő 1965 szeptemberében nyitotta meg a kapuit, és azóta töretlen népszerűségnek örvend. A most átadott geotermikus fűtőrendszer újabb mérföldkő az intézmény és a település életében is.

„Újjászületést jelent. Én azt gondolom – ahogy a beszédemben is mondtam – hogy 1965. szeptember 5. vasárnapi napon nyitotta meg a Zalakarosi Fürdő a kapuit a vendégek előtt. Az egy születésnap. Nem olyan régen volt 58 éves a Zalakarosi Fürdő, most pedig itt állunk egy olyan beruházás mellett, amely az újjászületést jelenti. A jelenlegi pillanatban elmondhatjuk mint üzemeltetők, hogy a kihívás, a legnagyobb kihívás az energiaköltségek és azoknak a leredukálása mindenféle tekintetben és a legnagyobb mértékben.”  – mondta Végh Andor, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója.

A Zalakarosi Fürdő kiválóan teljesített az idén is. A Balaton térségében júliusban 2,2 millió vendégéjszakát regisztráltak, ebből 110 ezret töltöttek a turisták a fürdővárosban. Emellett a szeptemberi Balatoni előfoglalások 12%-át mondhatja magáénak a település. A geotermikus fűtőrendszer kiépítése az önkormányzat szempontjából is jelentős, ráadásul környezetbarát és fenntartható. A tervek szerint a jövőben erőművet is építenek, amely nem csak a gáz-, hanem az áramfelhasználást is csökkenti.

„A településnek a meghatározó gazdasági alapja a fürdő működése, és nem mindegy, hogy a fürdő milyen eredménnyel gazdálkodik, és mi mindent tesz. Rengeteg dologban kell innovációt felmutatni ahhoz, hogy eredményes legyen, és most megtörtént az, hogy a gazdasági alapjai megerősödtek, a kiszolgáltatottsága csökkent. Ez nagyon-nagyon fontos, hiszen ahogy említettem, a fürdő gazdálkodása meghatározza a településünk, az önkormányzatunk lehetőségét. Ugyanakkor nyilván ha eredményesen gazdálkodik, tud fejleszteni saját erőből is.” – emelte ki Novák Ferenc, Zalakaros polgármestere.

Az átadón elhangzott, a fűtőrendszer megvalósítása szakmai kihívás volt a gyógyvíz magas ásványi anyag összetétele miatt. Kiemelték, Zalakaros kiválóan él a víz adta lehetőségekkel, hiszen az egészségturizmuson túl számos más formában is felhasználja. A program zárásaként megáldották az új beruházást, és az egész település vezetését és lakosságát.

Forrás: hirbalaton.hu

(Borítókép: Keszthely Televízió/youtube.com)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.