A következő színházévadban is változatos programot kap a kanizsai közönség

facebook megosztás

Változatos programokkal várja a színházkedvelő nagykanizsaiakat a 2023/24-es idényben is a Kanizsai Kulturális Központ. A nézők egyebek mellett musicalt, klasszikus brit bohózatot és a francia irodalom egyik alapművét is láthatják majd a HSMK színpadán.

Az előző évadban valamennyi előadásra megtelt a HSMK színházterme és Kovácsné Mikola Mária intézményvezető szerint erre idén is minden esély megvan. A korábbi színházbérletek megújítására október 11-e és 13 között lesz lehetőség, míg, aki újonnan szeretne bérletet vásárolni, október 16-a és 17-e között tudja ezt megtenni. A KKK munkatársai idén is széles választékot igyekeztek összeállítani a nézőközönségnek.  

–A Bródy, a Hevesi és a Rátkay bérletnek is megvan a maga törzsközönsége. A kollégáimmal együtt úgy próbáltuk a repertoárt kialakítani mindhárom bérlet esetében, hogy legyen benne az adott közönség igényeinek megfelelően mindenfajta műfajú színházi előadás. A klasszikus bérletünk az a Hevesi bérlet amelybe egy színmű, esetenként tragédia is belefér, ebbe most egy keserédes komédia fért bele – tájékoztatta stábunkat Kovácsné Mikola Mária, a KKK intézményvezetője.

Egy bérlettípussal három előadás tekinthető meg. A másorra tűzött darabok között szerepel Moliere klasszikusa a „Tartuffe”, a „Teljesen idegenek” című film színpadi változata és az „Adáshiba” című, ma már kultikusnak számító előadás legújabb adaptációja is. A kanizsai publikum a következő hónapokban olyan színészekkel találkozhat majd a HSMK-ban, mint az előző évadban is szereplő Kerekes József, Nagy Sándor és Mohai Tamás,  de Gáspár Sándor és Molnár Piroska is színpadra áll. A Nemzet Színésze – aki a „Jaj Nagyi” című komédiában lesz látható, videóüzenetben jelentette be, hogy fellép Nagykanizsán.

–Tulajdonképpen azt lehet mondani, hogy hazajár már Nagykanizsára. Amikor a kaposvári Csíki Gergely Színház társulatának volt a tagja, akkor gyakorlatilag havonta ellátogatott Nagykanizsára a közönséghez. Itt szeretném elmondani, hogy egy videóajánlót teszünk közzé, neves színészek jóvoltából. Molnár Piroska az elsők között volt aki igent mondott erre a kérésre – tette hozzá Kovácsné Mikola Mária.

Az idei színházi évad várhatóan az ősz második felében veszi kezdetét és 2024. májusában zárul a Hevesi Sándor Művelődési Központban.  

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV - archív)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.