Bekerült a helyi értéktárba vitéz Orbán Nándor életműve

facebook megosztás

Az egykori katonatiszt Nagykanizsa nemzetőrparancsnoka volt az 1956-os forradalom idején.

A kecskeméti születésű Orbán Nándort, a Ludovika Akadémia elvégzését követően, 1933-ban avatták hadnaggyá. Katonai pályafutása során harcolt a II. világháborúban, hősies magatartása miatt a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje hadiszalagon és kardokkal kitüntetést érdemelt ki. A háborút követően kényszernyugdíjazták és Nagykanizsán próbált elhelyezkedni vívóedzőként, egykori horthysta tisztként azonban ezt nem engedélyezték neki. Az ’56-os forradalom alatt ő lett a város nemzetőrparancsnoka, a történészek szerint neki volt köszönhető, hogy Kanizsán nem történtek vérengzések. A forradalom leverését követően hat évre bebörtönözték. Fia, Orbán László megtiszteltetésnek érzi, hogy városunkban is őrzik apja emlékét.

– ’56 neki egy nagy veszteség volt, és csak négy napig tartott, de utána ez lett a veszte. 15 évet kapott, először majdnem felakasztották, aztán jött a 15 év és végül hat lett belőle. Kilencévesen láttam őt a hálós dróton keresztül Márianosztrán. Amikor kicsi voltam, akkor mindig azt mondtam otthon, hogy ne csukják be az ajtót, mert apa bármikor hazajöhet. Ez így volt –emlékezett vissza érdesapjára Orbán László.

Az egykori katonatiszt és olimpiai ötödik helyezett öttusázó helyi értéktárba kerülését Huszár András szorgalmazta, majd a kezdeményezés Czupi Gyula könyvtárigazgató és Kanász Viktor történész támogatólevelével került a döntéshozók elé. Huszár András szerint Orbán Nándor számos olyan erénnyel rendelkezett, amelyek miatt érdemes megismerni az élettörténetét.

– A híres Ludovika Akadémiát végezte el, éppen Nagykanizsán volt tüzértiszt. Az ’56-os szerepvállalása ahhoz vezetett, hogy politikai fogoly volt. A becsület, a hazaszeretet, a küzdeni tudás, ezek miatt a tulajdonságok miatt, amiknek ő a birtokában volt, ezek miatt gondolom azt, hogy mindenképp helye van az értéktárban. Hála Istennek, a nagykanizsai döntéshozók is így gondolták és ezért bekerülhetett – vélekedett Huszár András, amatőr történelemkutató. 

Orbán László stábunknak elárulta, Kecskeméten szeretné megjelentetni édesapja életrajzát, amelyben a kanizsai események is kiemelt szerepet kapnak.  

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.