Még éjszaka is dolgoztak
A Teleki-Platán víziközműhálózat-rekonstrukció részeként, múlt héten egy acél védőcsövet szerettek volna átsajtolni a Kórház körforgalomnál a Szabadics Zrt. szakemberei. A terv azonban nem sikerült, hiszen a cső az út alatt egy ismeretlen közműbe ütközött. Így jött az újratervezés és a csütörtök este kezdődő, majd péntek kora reggel véget érő munka.
A június végi, július eleji kánikula nem kímélte a Szabadics Zrt. szakembereit, mint azt Farkas Lóránt, projektvezetőtől megtudtuk, a kötelező frissítés és pihenőidő okán mintegy 50 százalékkal esett vissza a teljesítményük. Ennél azonban jóval nagyobb probléma volt, hogy az Eötvös tér irányába nem tudták a vezetéket a föld alatt átsajtolni, ezért kellett megbontani az útburkolatot. A szakemberek úgy döntöttek, a forgalom minimális akadályozásáért, ezt a munkafolyamatot éjszaka fogják elvégezni. A feladatot a Vízmű kollégái is segítették. A projektvezető szerint minden hiba nélkül zajlott, megtalálták azt a csövet is, ami miatt a sajtolást el kellett vetniük, és pénteken 04:30-ra már megnyitották a két körforgalom közötti szakaszt. Az érintett részt ideiglenesen zúzalékkal burkolatszintben hozták helyre, de az egész beruházás utolsó etapjában itt is aszfaltozni fognak.
A nem várt munkatervre ismét egy nem jelzett vezeték miatt kellett sort keríteni. Az E-közmű-rendszer hiányosságaira már jó néhányszor rávilágított Farkas Lóránt, legutóbb a csatlakozási pontokat nem ott találták meg, ahol lenniük kellett volna. A szakember szerint a teljes országra jellemző, hogy számos olyan vezeték van a földben, amiről senki nem tud semmit. Arról is többször beszámoltunk, hogy a mintegy 1 milliárd forintos projekt az indulásakor a kanizsai politika színterére is felkerült. Kezdetben a „kinek köszönhető” című eszmefuttatás okán, hiszen a Fidesz-frakció úgy érvelt, hogy a beruházás forrásának kétharmadát a kormány biztosította, így az ÉVE „idegen tollakkal ékeskedik”, mikor sajátjaként akarja eladni azt. A többségi frakció erre kiposztolta, hogy a fejlesztés 70 százalékban EU-s pénz, a maradékból mintegy 275 millió a város költségvetéséből származik és 96 millió forint jött a kormánytól. Aztán volt egy (mű)balhé a túl korán kihelyezett 30-as sebességkorlátozó táblák miatt is. Akkor a helyi Fidesz Czirákinét, a Városfejlesztő vezetőjét kritizálta, majd a táblák zömét egy napra letakarták.
Abban ugyanakkor talán egyik fél sem kételkedett, hogy a munka fontos és halaszthatatlan. Ezt jól igazolja a mostani hétkezdés, hiszen a Platán soron ismét csőtörés volt. Ez önmagában nem hír, hiszen tavaly nyáron minden héten történt egy, de mint arra Farkas Lóránt rávilágított, az elég ritka és a munkát igencsak hátráltatta, hogy már készen volt az új bekötés, de a még üzemelő régi cső mellette eldurrant. Mindent egybevéve a munka így is megfelelő ütemben halad, augusztusra zömében már „csak” a helyreállítást tervezik a szakemberek.
MIKÓ-BARÁTH György