Klasszikus mesét mutattak be a HEMO-ban

facebook megosztás

A Csizmás Kandúr zenés mesejátékot tekinthették meg a Bolyai-iskola diákjai a Honvéd Kaszinó tükörtermében. Az előadáson a Hahota Gyermek Színház színészei csaknem 120 kisiskolást nevettetek meg.

Jól ismerik Nagykanizsán a Hahota Gyermek Színház társulatát, hiszen már számos alkalommal kalauzolták el a nagyokat és a kicsiket a mesék birodalmába. Halmos Ildikó, a Honvéd Kaszinó igazgatója is megerősítette, a csoport játéka mindig nagy örömöt nyújt a fiataloknak.

– Régi jó ismerőse a Honvéd Kaszinóba járó kisdiákoknak a Hahota Gyermek Színház, és a bolyais kisdiákoknak is régóta ismerőse, hiszen nem először hívtuk ezt a tagintézményt a Honvéd Kaszinó által szervezett színházi előadásra. A Hahóta Gyermek Színház a Csizmás Kandúrt fogja előadni, és körülbelül 100, 110, 120 kisgyermeket várunk, illetve már meg is érkezetek, és remélem egy hatalmas, fergeteges élményben lesz részük – nyilatkozta Halmos Ildikó, a Honvéd Kaszinó igazgatója.

2007-től járja az országot a társulat. Főként klasszikus meséket dolgoznak fel, de saját darabokkal is készülnek a nagyközönségnek.

– Én három szerepet is játszom, én leszek a legidősebb testvér, aztán a cipészmester és a király. A mondanivalója pedig az, hogy sose csüggedj, fel a fejjel, mindig van előre – mondta Szűcs Balázs, a Hahota Gyermek Színház társulatvezetője.

A címszereplő Csizmás kandúr szerepében Berecz György játszott. Ő úgy gondolja, fontos üzenete van a darabnak, hogy mindig van előre, valamint bízni kell magunkban és másokban.

– Ez egy zenés darab, a zenés darabot mindig könnyebb csinálni, azért mert, ha csak prózai lenne manapság, egyre nehezebben köti le a hallgatóságot. A zenés műfaj egy könnyedebb dolog, ha esetleg lankadna a figyelem, bár mondjuk ez a darab elég pörgős, zene nélkül is megélne, sokkal egyszerűbb a dolgunk. A zenét mindig jobban szereti a fül is meg maguk a gyerekek is, úgyhogy ez csak jót tesz neki – árulta el Berecz György, a Hahota Gyermek Színház színésze.

A zenés mesejátékot mindig nagy siker övezi, ez most sem volt másképp. Ráadásul többször bevonták a színészek a gyerekeket is az előadásba, akik ebben végig partnerek is voltak.

K.B.V.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.