Angolul és németül szavaltak verseket a hevesisek

facebook megosztás

Idegen nyelvi estet tartottak kedden a Hevesi Sándor Általános Iskolában. Az intézmény tanulói verseket, dalokat és színpadi játékokat adtak elő a közönségnek angolul és németül.

A pandémia óta először rendezték meg az iskolában a már hagyománynak számító eseményt, ahol a gyerekek játékos módon mutathatták meg a nyelvórákon megszerzett tudásukat.

– Angol és német nyelven láthatnak a szülők kis színes színjátékot, dalokat, verseket fognak hallani, és meggyőződhetnek, hogy hol tartunk a nyelvtanulásban. Még az alsósoknál játékosan, domináns ugye a dalok, versek, de már próbálkozunk egy kis színjátékkal is – árulta el Halász Katalin, a Hevesi Sándor Általános Iskola tanára.

Szabó Erzsébet intézményvezető elmondta, a mai világban egyre fontosabbá válik az idegen nyelv ismerete, akár továbbtanulás, akár külföldi munkavégzés céljából. A Hevesi-iskolában éppen ezért a jövő évtől egyre több lehetősége nyílik a diákoknak a nyelvtanulásra.

– Annyiban még fejlesztjük ezt a következő tanévtől, hogy már első osztálytól tervezzük, igaz csak szakköri keretekben még, az angol és a német nyelv oktatását, illetve a felső tagozatban is szintén szakkörként a második idegen nyelv tanulásának lehetőségét bevezetjük, azért, hogy mikor középiskolába kerülnek, ahol két nyelvet kell tanulniuk, alapokat kaphassanak, ha csak szakköri kereteken belül is egyelőre – fogalmazott Szabó Erzsébet, a Hevesi Sándor Általános Iskola igazgatója.

Az intézmény pedagógusainak tapasztalata szerint a szülők és a gyerekek is nagyon komolyan veszik és igénylik is a nyelvoktatást, a szórakoztató esttel pedig még inkább népszerűsítik az idegen nyelvet a gyerekek körében. 

SZ.F.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.