A lista élére ugrott
A labdarúgó NB III Nyugati csoportjának 32. fordulójában a dobogó harmadik fokán álló FC Nagykanizsa a Gyirmót FC Győr II vendége volt.
A harmadik helyen álló kanizsai labdarúgók sikerükkel egyben tovább szilárdíthatták volna helyüket a dobogón és a meccs történései ezt lényegében igazolták is, mivel 1-0-s félidő után 3-0-ra nyerték a találkozót. A történetnek többletet mégis Lőrincz Bence teljesítménye adott, aki mesterhármast jegyzett a győri mérkőzésen, s ezzel találatai számát a bajnokságban huszonháromra növelte, a Nyugati csoport góllövő-listáján pedig – mivel az eredmények és a többi mesterlövész produkciója is úgy alakult - átvette a vezetést.
Lőrincz Bence először 2017 nyarán futhatott ki kanizsai szerelésben a pályára, azóta pedig immár a harmadik vonalban is termeli a gólokat
Fotó: Polgár László
A remeklő, 26 esztendős - leginkább - szélső, a somogyi származású Lőrincz 2017-ben a Pécsi MFC-től érkezett az FC Nagykanizsához és egy megye I. osztályú sorozatot is ideértve a mostani a kimagaslóan a legjobb szezonja dél-zalai színekben, ami a góljai számát illeti. Ráadásul még a mostani pontvadászatnak is messze a vége, s lényegében biztosra vehető, hogy a jelenlegi 23-as szám a bajnokikon tovább gyarapodhat.
P.L.