Garázda szurkoló ügyében hozott ítéletet az egerszegi bíróság
A Zalaegerszegi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a férfinak az ügyében, aki 2019 októberében a ZTE - Honvéd labdarúgó-mérkőzés előtt verekedett össze a másik csapat egyik drukkerével.
A megállapított tényállás szerint a Budapest Honvéd FC szurkolói egy zalaegerszegi sörözőben és annak kerthelyiségében tartózkodtak, amikor arra sétált a ZTE FC szurkolók egy csapata. Ezt meglátva a budapesti drukkerek eléjük siettek, majd a két tábor összeverekedett. Az összetűzésben mintegy 40 személy vett részt: ütötték és rúgták egymást. A Honvéd szurkolótáborához tartozó vádlott társa épp egy ZTE drukkerrel verekedett, majd miután ők szétváltak, a vádlott megindult a férfi felé és derékszíjának csatos végével több alkalommal megütötte, amitől a férfi feje vérezni kezdett.
A Zalaegerszegi Járásbíróság a vádlottat bűnösnek találta társtettesként elkövetett garázdaság bűntettében, ezért őt 180.000 forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte.
A büntetővégzés jogerős – tájékoztatta lapunkat dr. Vándor Virág bíró, a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.
A többi vádlott ügyében hozott ítélet ide kattintva olvasható»