85 vörösfenyőcsemetével pótolják a 7-es elkerülő mentén lévő fasor hiányosságát a tavasz folyamán

facebook megosztás

 

A ’80-as évek végén telepített fáknak nem kedveztek a hazai időjárási viszonyok, a megritkult állomány helyreállítását a VIA Kanizsa Városüzemeltető Nonprofit Zrt. valósítja meg. Konrád-Németh Cecília a VIA Kanizsa főkertészének tájékoztatása szerint a Zalaerdő Zrt. közbenjárásával sikerült vörösfenyőcsemete termesztőt találni.

A 85 db csemetét a búcsúszentlászlói Józsakert díszfaiskolából sikerült beszerezni. A nagykanizsai Rotary Fúrási Zrt. jelezte szándékát, miszerint részt vennének a faültetési programban. A csemeték telepítése április 4-én folytatódik.

– Több éve kísérleteztem vele az önkormányzatban, mígnem a Szabó István vezérigazgató Úr vezette VIA Kanizsa kht mellé állt ennek a kezdeményezésnek, és a főkertésszel együtt aztán döntöttek arról, és lehet is látni, ahol mutatom az útszakaszt, ezeket a kicsi fákat már elültették – nyilatkozta Károlyi Attila, az ÉVE-frakció önkormányzati képviselője.

Károlyi Attila képviselő – aki évek óta fontosnak tartja az ügyet - úgy fogalmazott: fontos a városban a környezetvédelem, a vörösfenyőfasor ennek ékes példája.

– Ez nem pótolja teljes mértékben a hiányt, de így aztán szakaszosan be lesz fásítva mind a két oldalon a fasor, az eddigi foghíjak eltűnnek. Ez azért fontos, egyrészt az egyesületünknek az Éljen Városunk Egyesületnek nagyon fontos a környezet védelme, mi kezdettől fogva a mi kormányzásunk alatt, nagyon figyeltünk arra, hogy a környezet ne szennyezze az amúgy is nehézzé vált életét az embereknek – tette hozzá Károlyi Attila.

A VIA Kanizsa munkatársai várhatóan a tavasz végén fejezik be a kertészeti munkálatokat.

K.B.V.

(Borítókép: Kanizsa TV)   

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.