Sand és Pat evangélikus gyülekezeteiről

A Nagykanizsa és Környéke Társult Evangélikus Egyházközség sandi és pati templomának történetét Makoviczky Gyula evangélikus lelkész ajánlására Szepetnek szülöttje, a Szepetnekért Emlékéremmel kitüntetett helytörténeti kutató, dr. Jáni János osztja meg olvasóinkkal.

A Kanizsa közelében fekvő Sandot és Patot 1948. augusztus 1-jén csatolták Somogy megyéből Zala megyéhez. Lakóik vallási szempontból főképp a római katolikus és evangélikus felekezethez tartoznak. Közös bennük az, hogy az evangélikus lakók a 18. század közepén a Vend-vidékről érkeztek a török megszállás alatt elnéptelenedett falvakba. Hitéletük gyakorlása összekötötte a két falu evangélikusait, mert vallásuk nyilvános megélésére csak az artikuláris helyeken volt lehetőségük.

A sandi evangélikusok már 1799-ben filiává szerveződtek. Iskolát és tanítólakást építettek. A türelmi rendelet (1781) után egy nagyobb pajtában tartották nyilvános istentiszteleteiket, majd 1806-ban tornyos téglatemplomot építettek. Az istentiszteletek vend nyelven folytak, sőt a sandiak és a patiak kedvéért 1807. végéig még Iharosberényben, az anyagyülekezetben is vend nyelven volt a gyónás és az úrvacsora a nagyobb ünnepeken. 1830-tól már mind az iskolai oktatás, mind az istentisztelet magyar nyelvű volt.

1845-ben az iskola tűzvész martaléka lett, de 1846-ban új iskolát és tanítólakot építettek. Ebben az időben 400 lélek (80 házaspár) tartozott a gyülekezethez. Pataki Pál lelkész-tanító 40-50 gyermek tanítását végezte 2-3 osztályba soroltan.

Haubner Máté 1847. évi iharosberényi püspöklátogatása idejére Sand – nyelvi vonatkozásban – az utolsó stádiumba került. A magyart még nem, a vendet már nem beszélték tisztán. 1862-re – amint Bálint Béla tanulmányában olvasható – „már senki sem tud vendül.”

A lélekszámban növekedő filia 1868-ban önállósult. Első lelkésze Sántha Károly – pap-költő – volt, aki számtalan ének szerzőjeként országosan is ismert. A régi iskolát 1870-ben lelkészlakássá alakították, és új iskolát építettek, amely az államosításig (1948) szolgált az evangélikus gyermekek oktatási helyéül.

A sandi anyaegyház lélekszáma a 20. század első évtizedében (1910) meghaladta a félezret. Az egyházközséghez a pati filiával és a szórványokkal (Miháld, Zalaszentjakab, Kiskomárom, Ormánd) közel ezer lélek tartozott. Száz évvel később, 2010-ben a sandi egyházközség 269 tagjából 171-en tartoztak az anyaegyházhoz.

A gyülekezet utolsó helyben lakó lelkésze Teke Zsigmond volt, aki 48 éven át (1942-1990), 78 éves koráig gondozta egyre fogyó nyáját. Szolgálata alatt kétszer, 1961-ben és 1984-ben újították fel templomukat, s közben 1967-ben az egészségtelen parókia helyére újat építettek. Utódja, Deméné Smidéliusz Katalin 20 éven át Nagykanizsáról látta el szolgálatát, s részese volt a 2002-ben végzett templomfelújításnak. Az ő nyugdíjba vonulás után helyettes lelkészek vezették az önállóságához sokáig ragaszkodó gyülekezetet. A társadalmi változások okozta nehézségek azonban 2013-ban arra kényszerítették a sandiakat, hogy státuszukat feladják, s a már korábban egymással társult (1998) Nagykanizsához és Szepetnekhez kapcsolódjanak. A három egykori egyházközség azóta új néven – Nagykanizsa és Környéke Társult Evangélikus Egyházközség – folytatja vallásos életét. A gyülekezet felügyelője Teke Ilona nyugalmazott gyógyszerész.

Az ugyancsak Iharosberény védőszárnyai alá helyezkedett pati evangélikusok szervezett gyülekezetté alakulása a nagyobb távolság, valamint a kisebb lélekszám miatt később, csak 1819-ben vált lehetővé.

Első tanítójuknak Tálos Ferencet választották, aki 1824-ben kezdte meg szolgálatát. Ekkor már álltak a működéshez szükséges épületek, amelyeket később, megerősödve, újakra cseréltek.

Szép stílusú, kis templomuk 1863-ban épült. A templombelső érdekessége, hogy az orgonát – a megszokottól eltérően – a templomhajóban, az oltár mellett helyezték el. Ennek egyszerű oka az, hogy a lévita-teendőket is ellátó kántor-tanítónak nem a karzatról kellett lejönnie orgonálás után, hanem az orgonától pár lépést téve, már az oltár elé léphetett, vagy a szószékre mehetett igehirdető szolgálatának elvégzésére.

A kis filia 1895-ben elvált Iharosberénytől, s a területileg közelebb fekvő Sandhoz csatlakozott, amelynek Teke Lajos volt a lelkésze. Az új kapcsolat kedvezően hatott a gyülekezeti életre. Lélekszáma szépen növekedett, 1910-ben már 313-an voltak, és 65 gyermek járt Simon Jenő tanító elé.

A két világháború között a gyülekezet lélekszáma tovább nőtt, és hitében is erősödött. Ezekből következően gyakran felvetették az anyagyülekezetté válás kérdését, de az egyházi főhatóság a kérést elutasította.

Az 1933-ban kiadott névtárban 326 lélek szerepel, közöttük 45 volt a tanuló. 1940-ben már 348-an voltak az ugyancsak 45-ös létszámú iskoláskorú gyermekkel együtt. Tanítójuk Hildebrand Elek volt.

A második világháborús harcok következtében – 1945 tavaszán – a templom majdnem teljesen romba dőlt. Újjáépítése utáni felavatását 1947. augusztus 20-án végezte D. Kapi Béla püspök.

A fordulat évében (1948) a pati iskolát is államosították. A lelki gondozás egésze a Sandon lakó Teke Zsigmond lelkészre maradt. A vallásos élet a kis templom falai közé szorult. A kántorizálás szolgálatát a gyülekezet tagjai — Hodoscsek József, majd Bertók József — vállalták. Smidéliusz Katalin lelkésznő szolgálata idején férje orgonajátéka kísérte a gyülekezet énekét.

A templomot 1967-ben, 1988-ban, majd 2011-ben renoválták.

Az újabb fordulat következtében – 1990-ben – az iskola visszakerült a gyülekezet tulajdonába egy csereingatlanként kapott földterülettel együtt. Az önkormányzat és a gyülekezet között létrejött megállapodás következtében erre az ingatlanra épült a Faluház. Mindkét épületet közösen használja a falu és a gyülekezet.

Bakonyi Erzsébet

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Kanizsa Újság május 20-án megjelent lapszámában olvasható.