Először ünnepelték a népviselet napját Zalaváron

facebook megosztás

Több mint húsz zalavári és környékbeli lakos öltözött tradicionális ruhába vasárnap. A településen most ünnepelték meg először a népviselet napját. A helyiek szerint minden község életében kiemelt szerepet kellene játszania a hagyományőrzés átörökítésének.



2015 óta április 24-e a magyar népviselet napja. A kezdeményezéshez évről évre több közösség csatlakozik, idén Zalaváron is készültek programokkal. Az esemény szervezője, Mohácsiné Haraszti Ilona azt reméli, hogy a következő években egyre többen fogják ünnepelni ezt a jeles napot a településen.

– A célunk az, hogy egy hagyományt teremtsünk Zalaváron ezzel. És megismertessük a generációknak ezt a lehetőséget, a hagyományőrzést és a népviseletnek a fontosságát. Ezeket az értékeket, amik számomra nagyon fontosak, hogy minél többen megismerjék – nyilatkozta Mohácsiné Haraszti Ilona, közművelődési és közönségkapcsolati szakember

Azt, hogy mennyire fontos a tradíció ünneplése a zalaváriaknak jól mutatja, hogy több korosztály is népviseletet öltött vasárnap. A különleges ruhaköltemények több évtizede öröklődnek a faluban.  

–Zalavári idősektől vásároltuk, kértük, kaptuk, örököltük inkább. Vannak olyan ruhák, amik már több mint 100 évesek, nem a nagymamáinktól, hanem a dédnagymamáinktól örököltük ezeket a ruhákat – emelte ki Mihályfiné Kócza Ildikó, a Zalavári Kulturális és Hagyományőrző Klub tagja.

A település polgármestere szerint is kiemelt jelentősége van annak, hogy megőrizzék a hagyományokat Zalaváron. Lucz Józseftől megtudtuk, hogy az eseménnyel egyúttal tisztelegni is szeretnének egy nemrégiben elhunyt lakos előtt, aki haláláig népviseletben járt.

– Ez a legfontosabb, én úgy gondolom, mert múltunk nélkül nincs jövőnk. Tehát a múltunkból tudunk építkezni és ezt mindenképpen az utókornak be kell mutatnunk. Különös tekintettel arra, hogy idén hunyt el az az idős néni, aki a bő szoknyát viselte. Nyilván nem ebben a díszes formában, hanem egy hétköznapi használatban – hangsúlyozta Lucz József polgármester.

A programon a népviseletbe öltözött zalaváriak a falu bejárása mellett a templomnál, a várszigeten és a Vendel-téren is készítettek fotókat a jeles alkalomról.

K.T.



(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.