A merenyei fekete bárány
Fekete bárány született a zalamerenyei Pálos Malomhoz tartozó birtokon. Egészen pontosan egy rackajuh látott napvilágot nemrégiben. A kicsit azóta is óvja a nyáj.
Juhok vásárlásán a fűnyírás miatt kezdett el gondolkodni a birtok tulajdonosa, Szabadics Attila. A rackára pedig azért esett a választás, mert mint fogalmazott: sokkal szebb a kiállásuk, és kevesebb gondozást igényelnek. A törzsállományt, azaz a két hímet és a két nőstényt a Duna-Dráva Nemzeti Park drávaszentesi telephelyén vásárolta meg Szabadics Attila. Ott génmegőrzéssel foglalkoznak, a szaporulat egy részét pedig értékesítik. Szaporulat már Zalamerenyén is van, pár napja igazi kis fekete bárány született. Ahogy az a képeinken is látható, a rackák összetartanak, védik egymást, és a kicsiket.
– Nekem egy Border collie kutyám van, amelynek köztudottan ez a szakmája. Igaz, nem rackákat, hanem köztudottan más juhokat terel. Az első állomány, akiket egy helyről hoztam, azok kimondottan egy taktikával ellenálltak a kutyának. Nem volt képes terelni a kutya, annyira összezárt a négy racka. De most már kitanulta ő is a szakmát, és most már tereli őket – mondta el Szabadics Attila, a Pálos Malom, Zalamerenye tulajdonosa.
H.R. – V.A.
(Borítókép: Kanizsa TV)