Pályázati pénzt, kedvezményes hitelt ígért egy keszthelyi férfi és egy egerszegi nő, sértettek jelentkezését várják a keszthelyi rendőrök
A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján a Keszthelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya büntetőeljárást folytat többrendbeli csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 56 éves Keszthelyen élő férfi ügyében, aki a nyomozás adatai alapján 2014-től kezdődően több alkalommal tévesztett meg különböző személyeket üzleti lehetőségek, kamatmentes hitel, valamint kedvezményes ingatlan vásárlásának ígéretével, és különféle jogcímek ürügyén csalt ki tőlük nagyobb összegeket.
A Keszthelyi Rendőrkapitányság széleskörű adatgyűjtést követően azonosította a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, majd a Nemzeti Védelmi Szolgálat közreműködésével elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.
A csalással gyanúsított férfinek egy esetben egy 38 éves zalaegerszegi nő is segítséget nyújthatott a csalásban, akit szintén gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.
A rendőrség kéri, hogy aki a fenti módszerrel elkövetett bűncselekmény gyanúja miatt sértettként azonosítja magát, vagy esetleg hasonló cselekményekről információval rendelkezik, - hivatali munkaidőben - hívja a 06-83-312-234-as telefonszámot, vagy jelentkezzen személyesen a Keszthelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán (8360 Keszthely, Deák Ferenc u. 31.), vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámon, valamint a 107-es vagy a 112-es díjmentes segélyhívószámok valamelyikén.
Zala Megyei Rendőr-főkapitányság