Virtuális zenélésre invitál mindenkit az FFZAMI

facebook megosztás

Zenél a város elnevezésű kezdeményezést hirdetett a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola a zene világnapjára. A jeles napon, október elsején a zeneiskola nem csak a hagyományos előadásokkal szórakoztatja a helyieket, hanem egy virtuális, családi zenélésre is invitálják a zene kedvelőit.

Idén az intézmény újító ötletének köszönhetően a városlakók is megmutathatják zenei tehetségüket, a szervezők bármilyen zenei produkciót szívesen fogadnak. A jelentkezőktől egy rövid videórészlet, vagy egy kép feltöltését kérik a saját Facebook-oldalukra, amit a #azenemindenkié jelöléssel kell ellátni, erre vasárnapig lesz lehetőség. A zene világnapját 1975 óta ünneplik az emberek. A kanizsai rendezvénysorozat pénteken reggel kezdődik, majd jövő hét hétfőn és kedden folytatódik.

– Október 1-én, pénteken kezdünk 9.30-kor a református oviban, oda a népzenész tanáraink mennek. Utána 10 órakor már a Libri Könyvesboltban a vonós kollegáink, illetve egy gitártanárunk megy egy kis mini koncertre. Utána, ahogy a gitártanárunk át tud érni a Halis István Városi Könyvtárba, körülbelül 11 óra körül. Ott a gitártanáraink fognak egy minikoncertet adni. Délután négy órakor itt a zeneiskola udvarán folytatjuk. Itt kettő tanári kamaracsoport vesz részt. Kinyitjuk az udvart, akár gyerekek, esetleg várakozó felnőttek, vagy aki éppen erre jár, őt szívesen várjuk – mondta Baráth Adrien, a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója.

K.R.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.