Családi nap, névadó ünnepség és kötetbemutató a Thúry György Múzeumban

facebook megosztás

Thúry családi nap, névadó ünnepség, kötetbemutató, ezen programok várják az érdeklődőket a Kulturális Örökség Napjain Nagykanizsán. Az országos rendezvénysorozathoz idén is csatlakozott a Thúry György Múzeum. A csütörtökön kezdődő eseményt beharangozó sajtótájékoztatót kedden tartották a kanizsai intézményben.

Elsőként egy kötetbemutatóra várják a közönséget 16-án, csütörtökön, mikor is Illés Péter: Paraszti szőlőhegyek  a Délnyugat-Dunántúlon című könyvét ismerhetik meg az érdeklődők. A rendezvény szombaton folytatódik, mégpedig a Thúry-emlékévhez kapcsolódó, egész napos programmal.

– Gyermekeknek és felnőtteknek, tehát kifejezetten családoknak szól, ahol hagyományos mesterségekkel - kiemelten a faművességre és a kovácsolásra fókuszálva - ismerkedhetnek meg a hozzánk látogatók. Nagyon komoly hagyományőrző csapatokat hívtunk, így a fanyűvésnek minden csínját-bínját ki lehet próbálni, ezenkívül egy nagyon érdekes szerszámkiállítás is kötődik ezekhez a programokhoz - fogalmazott Száraz Csilla, a Thúry György Múzeum igazgatója.

A szombaton 10 órakor kezdődő családi napon a Thúry Vitézlő Oskola bemutatója, Lengyák István ollóvágta foglalkozása és a Canischa Cronica együttes koncertje is nívós kikapcsolódást ígér. A programokhoz mindemellett egy szobornévadó-ünnepség is kapcsolódik.  

– A Honvéd Kaszinó Hölgyklubja megalakulása óta nagy gondot fordított híres kanizsai nőelődeinek emlékére, tetteik ápolására. Így gondoltuk, hogy Sörös Rita szobra a „Kereskedőfeleségek” névtelenek. A múzeumtól kértünk segítséget, hogy igazi, valóban élő kanizsai hölgyek nevét adjuk nekik – mondta el Büki Pálné, a Nagykanizsai Honvéd Kaszinó Hölgyklub vezetője.

A két bronzhölgy névadója Berta és Gréta lesz, akik kereskedőcsaládból származtak, illetve mindketten az I. világháború után fontos betegápolási tevékenységet végeztek.

A Kulturális Örökség Napjainak programjai, valamint szombaton és vasárnap a múzeum kiállításai ingyenesen látogathatók.

K.V.A.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.