Fodor Csaba: felülvizsgálják a polgármester egyszemélyben hozott döntéseit

facebook megosztás

Teljesen felesleges volt eddig fenntartani a különleges jogrendet – hangsúlyozta Fodor Csaba. A kormány úgy döntött: június 15-étől az önkormányzatok a veszélyhelyzet előtti rendnek megfelelően ülésezhetnek, a rendelet meg is jelent a Magyar Közlönyben. Az Éljen VárosuNk! Egyesület frakcióvezetője kiemelte, felülvizsgálják a polgármester egyszemélyben hozott döntéseit.

Június 15-vel megszűnik a polgármestereknek a veszélyhelyzetben a törvény által biztosított egyszemélybeli döntési jogköre. Fodor Csaba frakcióvezető elmondta: itt volt az ideje a különleges jogrend megszüntetésének. Úgy látják, bőven lesz munka, mivel tavaly november óta olyan rendeleteket is hozott a polgármester, amelyek túlmutatnak a veszélyhelyzetben hozható döntéseken. Az ügyben kerestük Balogh László polgármestert, akit adásunkig nem értünk el, Bizzer András alpolgármester és Szabó Szilárd frakcióvezető pedig ebben a témában nem kívánt nyilatkozni.

– Áttekintjük azokat a rendeleteket vagy határozatokat, amelyeket a polgármester hozott, azokkal mit lehet tenni. Függetlenül attól - sajnos azt pontosan tudjuk -, hogy vannak olyan döntések, amelyek már teljesedésbe mentek. Azokkal nem tudunk mit tenni, még akkor sem, ha jogellenesek voltak vagy valóban abba a körbe tartoznak, hogy a polgármester visszaél a hatalmával. Ezekkel nem tudunk mit tenni, mert teljesedtek. Ha vannak olyanok, amelyek még nem, akkor azokat módosíthatjuk, vagy azt mondjuk, hogy hatályon kívül helyezzük – nyilatkozta Fodor Csaba, az Éljen VárosuNk! Egyesület frakcióvezetője.

K.R.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.