Nem maradnak el a Thúry-emlékévhez társuló múzeumi programok
A Thúry-emlékévhez kapcsolódó rajzpályázat, az online vetélkedő és a "THÚRY TOTÓ" a ma érvénybe lépő korlátozások ellenére sem marad el. A felhívás és a feladványok már megtalálhatók a Thúry György Múzeum közösségi oldalán. Az oskolások által meghirdetett portyát azonban, szervezett formában, nem tartják meg. Mint ismert 2021. április másodikán lesz a hős várkapitány halálának 450. évfordulója.
Az összes olyan intézményt, civil szervezetet, hagyományőrző egyesületet megszólítja a kanizsai múzeum, amely a 450 évvel ezelőtt elhunyt várkapitány nevét viseli. Az intézmény két nagy programcsokrot állított össze: a tavaszi blokkban szereplő rajzpályázat a legkisebb korosztályt várja, valamint készült egy feladatsor az iskolásoknak, és egy a múzeumbarát felnőtteknek is.
– Általános és középiskolásokhoz szól egyszerre a vetélkedő, ami egy feladatlap. Különböző érdekes feladattípusokon át próbáltuk felhívni Thúry György életére, illetve pályájára a figyelmet. Igyekszünk majd az iskolákkal is felvenni a kapcsolatot. Azért is lett meghosszabbítva május 10-ig a határidő, hogy az online oktatást ne zavarjuk meg. Illetve legyen majd idő az iskolában is – esetleg közösen – megbeszélni, utánajárni a megfejtéseknek – mondta el Mikó-Baráth Franciska, a Thúry György Múzeum történész-muzeológusa.
Az online pályázatok tehát élnek, viszont több előre meghirdetett program elmarad a vírushelyzet miatt.
– Részünkről a Thúry Portya ilyen esemény. Április 2-án, pontosan Thúry György halálának évfordulóján, nagypénteken mentünk volna Orosztonyba, a harctérre. Várpalotáról is számítottunk látogatókra, hiszen egy kulturális köldökzsinór köt össze minket velük, a Thúry-hagyaték révén. Most ezt nem tudjuk megtenni szervezett formában. Én arra bíztatok mindenkit, aki szeretné leróni tiszteletét, akár egyénileg vagy családosan, induljon el a hosszú hétvégén oda – nyilatkozta Vörös András, a Thúry Vitézlő Oskola vezetője.
Az emlékév őszi programcsokrában tudományos konferencia és kötetbemutató is szerepel.
– Szeptember végén, remélhetőleg már személyes jelenléttel a Medgyaszay Házban kerülne ez az emlékülés megtartásra. Nagyon fontos része ennek az évnek, hogy Kanász Viktor: Thúry György és kora című kötete megjelenjen. Ez egy komoly történész új történettudományi adatokon, kutatásokon alapuló kötete lesz, amelyet a múzeum ad ki – fogalmazott Száraz Csilla, a Thúry György Múzeum igazgatója.
A tudományos rendezvényen több előadó kap szót, az emlékév programjaiban pedig úgynevezett családi nap is szerepel. Ezeken – a jelenlegi tervek szerint – különböző bemutatók, sőt, korabeli ételkóstolók is várják majd az érdeklődőket.
V.A.
(Képek: Kanizsa TV)