Ha a taktikát betartják, aligha lehet gond
Vasárnap 14.30 órától a forduló előtt a tabella ötödik helyén álló FC Nagykanizsa a tizenhetedik BKV Előrét látja vendégül az Olajbányász-stadionban.
A múlt vasárnapi füredi győzelem után Koller Zoltán legénységénél azért nem a felhőtlen öröm az úr, mert sajnos mondhatni vezéráldozattal is járt a Balaton-parti siker: a csereként beálló Kovács György ugyanis komoly sérülést szenvedett.
Lehet, hogy csúszni-mászni kell majd a BKV ellen az FC Nagykanizsa játékosainak, de ez sem lehet akadálya egy jó eredménynek
Fotó: PL
- Bíztunk a csodában, de remek középpályásunknál sajnos keretszalag-szakadás és porcsérülés is történt, műteni is kell, így rá bizony ezen a tavaszon már nem számíthatunk – fogalmazott a kanizsaiak vezetőedzője, Koller Zoltán. - Sok szerzett gólunkban vállalt komoly szerepet, de nincs mese, ezt most a csapat többi tagjának kell pótolnia. Ősszel a budapesti találkozónkkal egy nem túl kedvező szakasz kezdődött, amiből idővel azért sikerült kijönnünk. A közlekedésiek jó csapat, jó futballt is képesek játszani, ráadásul télen érkezett hozzájuk Busai Attila és igazoltak még rajta kívül is labdarúgókat. Nehéz meccs vár ránk, de a mi önbizalmunkkal sincs baj...
A szakvezető még megjegyezte, Kovács György mellett Béli Milán is sérüléssel bajlódik, rá még az elkövetkezendő napokban, esetleg hetekben nem számíthat a nagykanizsai együttes.
A Nyugati csoport középmezőnye egyébként roppantmód kiegyenlített, ennek ellenére a kapus Borsi Bence gondolataival élve, ha a csapatból mindenki betartja a taktikai instrukciókat, nem lehet különösebb probléma.
P.L.