Év gombája 2021 – Óriás bocskorosgomba
Egy ritka faj, az óriás bocskorosgomba lett az év gombája verseny győztese, egyúttal a címet is viselheti 2021-ben.
Több éve már, hogy többek közt az év fáját, emlősét, madarát és gombáját is keresik a szakemberek. Minden egyes verseny célja a figyelemfelhívás és az ismeretterjesztés – a győztesek kiválasztásában nagy szerepe van a civilek szavazatainak is. A Magyar Mikológiai Társaság által meghirdetett verseny jelöltjei közül végül a kései laskagomba, a kocsonyás álgereben és az óriás bocskorosgomba végzett a dobogón – utóbbi faj lett a győztes.
– Ritka Magyarországon, és emiatt védett gomba is. Fogyasztási értéke nem túl nagy, viszont nagyon dekoratív gomba. Az élő fákon, a fák törzsén, sérülések helyén, odúkból tud kinőni. Élén fehér, sárgás-fehéres színű, elég jól látható, nagyon érdekes gomba. Aki egy kicsit érdeklődik a gombák iránt, és látott ilyet, biztos, hogy megjegyezte, mert elég ritka az ilyen mutatós dolog. Étkezési értéke nem jelentős, jellegtelen ízű, retekre emlékeztető szaga van – mondta Gál Sándor, a Zalaerdő Zrt. gomba szakellenőre és kerületvezető erdésze.
V.A.
(Borítókép: Zalaerdő Zrt.)