Elhunyt Nagy József György

facebook megosztás

Elhunyt Nagy József György, a Demokratikus Roma Vezetők Szövetségének elnöke.

Nagy József György hosszú évek óta azon dolgozott, hogy a hátrányos helyzetű, elsősorban roma származású emberek érdekeit képviselje, életkörülményeik javítását, integrációjukat segítse. Irányítása alatt a DRVSZ számos szociális célú programot valósított meg Nagykanizsán és környékén, a Ligetvárosban élők megsegítését, felzárkóztatását a szervezet vezetőjeként kiemelt feladatának tekintette. Számos alkalommal állt lakóhelye, Kisfakos közösségi programjai mellé. Nagy József György tragikus hirtelenséggel távozott.

V.A.

(Borítókép: Kanizsa TV)

 

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.