Nyereséges szezont tudhatnak maguk mögött a zalakarosi hotelek

facebook megosztás

A pandémiás helyzet ellenére sok vendég érkezett a városba nyaralni és pihenni – állították a megkérdezett szállodák. 

A kisebb szállodák közé tartozó Forrás Hotelben is nagy nyüzsgés volt a nyáron és még szeptemberben is számítanak a nagy vendégforgalomra a jó időnek köszönhetően.

– Sikeresen teljesítettük a biztonsági előírásokat, illetve a szállodacsoport higiéniai előírásait még a nagy tömeg ellenére is. Összességében mondhatom, hogy ez egy gyümölcsöző szezon volt. A belföldi vendégek keresletén nem látszódott,  hogy bármilyen visszaesés lenne és hál’ Istennek így, hogy a jó idő kitart még a szeptemberi időszakra is ez a vendégtömeg várható hozzánk – mondta Volák Benjámin, a Forrás Hotel igazgatója.

Az a tapasztalat, hogy idén törzsvendégeken kívül új vendégkör is megjelent, akik feltehetően most itthon maradni kényszerültek a határzárak miatt.  

– Szuperlatívuszokban beszélhetünk a nyárról. Többek között azért, mert végre fogadhattunk vendéget pünkösd után. Ez egy óriási dolog volt a tavasz végi szünet után. A mi közönségünk és törzsvendégkörünk azonnal elkezdett minket látogatni, a mi nagy szerencsénkre. Aztán rajtuk kívül megjelent egy másik vendégkör is, aki általában véve szívesen megy külföldre, most azért Magyarországon, a határon belül maradt különböző okoknál fogva – összegezte Czimondor Nándor,  a MenDan Hotel  igazgatója.

A szállodák igyekeznek betartani minden előírást és szabályt a járvány elkerüléséhez. A MenDan Hotel recepciósai különleges maszkkal védekeznek a vírus ellen.

H.R.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.