Az első fecskék korlátozás nélkül

Alighogy karantén-mentessé tették múlt péntektől a horvátországi utazás utáni visszatérést Magyarországra, a letenyei határátkelőkön nyomban érződött is mindez a forgalom volumenén. A kirándulók, esetleg a tengerhez igyekvők éltek is a szabadság lehetőségével városunkból, vidékünkről.

Kobra György (jobbról) és csapata "első fecskeként" múlt pénteken a régi horvát-magyar határátkelőn

– Irata alapján akkor a varasdi Park Hotelbe igyekszik? - kérdi a horvát határőr már a délutáni indulás előtt a rendszerbe feltöltött a regisztráció alapján. A válasz helyeslő, így már adja is vissza a személyi igazolványt. (Megjegyeznénk, ezt a bizonyos regisztrálási módot volt, aki A4es papírra kinyomtatott igazolás átnyújtásával tudta le, Tölgyesi László, akivel már a határ horvát oldalán találkozunk, viszont magyarázza: „Nem kérnek már semmit, simán jöttünk át hosszú hónapok után picit körülnézni…”)

Nem kellett hát sokat várnunk, hogy az első népes kanizsai kontingensre bukkanjunk a túloldalon a jól ismert fogadóirodánál, az egykor egy mini falunak is beillő benzinkútnál, szálláshelyeknél, a fuvarozási cégek korábbi irodáinál.

– Ugyan a kamionjaink mehettek eddig is, de én most jöhettem először negyed év után ugyanúgy, mint a barátaim - vág bele Kobra György cégvezető, akinek társaságában a hangulat már a kora délutáni órákban garantált volt. Mi, horvátságiak talán még furcsábban élhettük meg az elmúlt heteket, bár azt nem állítom, hogy nem volt ehhez hasonló a korábbi évtizedekben. Anno ugye a kis-határ átlépés is talán nyolc alkalmat biztosított évente, majd jött a délszláv polgárháború és a határokat akkor is lezárták. Emlékszem, csak ültünk akkor Letenye főterén és néztünk ki a fejünkből, hogy akkor most mi lesz…

Sziva István (balról) már kellő hangulatban Ivan Gudlin horvát borász és Branko Zorko korábbi olimpikon atléta társaságában

– Na jó, azért akkor is átjutottunk a focicsapatokkal a goricani, vagyis ide, a muracsányi éjszakai tornákra - vette át a szót Sziva István a baráti társaságból. – Itt most még megiszunk egy kis frissítőt, aztán megyünk is tovább Perlakra. Majd még bemegyünk visszafelé Goricanba.

Melléjük szegődünk, irány tehát Prelog, a hangulatos kisváros éppen sportnapját tartja az iskolásoknak. Tölgyesi Lászlóéknak nem kell külön térkép és forgatókönyv, irány a drávai víztározó felé vezető csinos kis városnegyed Kapljica nevű kávézója, meg a mellette üzemelő autómosó… Na, jó, járművet mosni nem tudnánk, mivel előző nap, csütörtökön a katolikus Úrnapja volt, ami ünnepnap Horvátországban, a pénteket meg így hozzácsapták, amiből egy hosszú hétvége kerekedett így a szomszédainknál.

A kávézóban meg hirtelen egy nagy banzáj: a város apraja-nagyja a jól sikerült sportnapot ünnepli polgármesterestől, helyi tv-vezetőstől, bankigazgatóstól együtt, a magyarországiak meg hozzák a jó fajta kolbászt, paprikát.

Tölgyesi Lászlónak (elöl) szépen szólt a tangóharmonika hangja Zlatko Matictól

– Ej, Gyuri, ha ezt most a testvéred, Sanyi is látná, biztosan legszívesebben felkerekedne, ez nem lenne ellenére - veti oda Tölgyesi, vagyis becenevén Juliss a kisebbik Kobra-testvérnek, majd fordul a tangóharmonikás Lakihoz. Ő pedig már rá is kezd az ismerős dallamokra. Az úriember nem akárki, Zlatko Maticként korábban bizony a goricani közéletben vállalt polgármesteri teendőket, mostanság pedig sokat jár Nagykanizsára.

– Mi sem nagyon mehettünk innen hozzátok, ez a „vírusos” határzár senkinek nem volt jó, de reméljük, ezt is magunk mögött hagytuk - összegez Laki, a zenész. – Goricanból gyakran jövünk át Prelogra, mindig van olyan társaság, akikkel elborozgatunk így hétvégenként.

A banki szektorból Tomislav Markovic (jobbról) gondoskodott a kellő hangulatról a perlaki Kapljica falain belül

Fotók: Polgár László

Miközben persze a magyarországi hatos fogat belevetette magát a perlaki társasági életbe, a közeli autópályán a forgalom igencsak megsűrűsödött az Adria felé igyekezvén. Főhőseink életében a határokon való - ismételt szabadon közlekedést vehetjük ugyan az emberiség történetében egy igen-igen apró lépésnek, nekik viszont egy nagy ugrásnak számít a személyes kapcsolataik ápolásában. Ezt aztán élő valójában meg is tapasztalhattuk, visszafelé karantén nélkül is.

P.L.