Átadták a készülő parkoló munkaterületét
Átadták a Szent József Plébánia és a Pannon Egyetem előtti területen készülő parkoló munkaterületét. Mindkét helyre ráfér a felújítás, mellyel a tervek szerint fél év alatt elkészülnek a szakemberek, majd ezt követően egy, a mostaninál jobb állapotú, parkosított terület fogadja az arra járókat Nagykanizsán.
A felújítási munkák 10 ezer négyzetméteres szakaszt érintenek, ahol rövidesen elkezdődnek a munkálatok. Rengeteg változás és újdonság is lesz majd látható és nagy hangsúlyt fektetnek -egyebek mellet - a parkoló parkosítására, valamint a tervek szerint a közvilágítás is megújul.
– Mint ahogy a sajtótájékoztatón is elhangzott, szintén parkolók, csak több zöld területtel, több fával, több díszes burkolattal megújul ez a parkoló is meg a templom előtti tér is. Új közvilágítással, több ezer cserje és zöld területek füvesítésével - nyilatkozta Mező Gábor, a Mermaid Kft. ügyvezető igazgatója.
Vannak, akik örülnek a parkoló megújulásának, hiszen a jelenlegi helyzetet tekintve időszerűnek tűnik a felújítás.
– Nem ártana neki az tény és való. De én olyan keveset állok itt meg, hogy engem igazából nem zavar - mondta Szekszárdi József.
De akadnak olyanok is, akik nem értenek egyet ezzel a kezdeményezéssel.
– Az, hogy kész lesz az rendben van, de nem ezt kellene csinálni, hanem a piaci parkolót, ami a városnak a csúfja. A Fő utca mögött van és az a parkoló az rendezetlen. Oda már régen fákat kellett volna ültetni a zöld területre. Nem tudom, hogy mi az oka neki, hogy miért nem azt csinálják először - fejtette ki Csizmadia Gábor.
A tájékoztatón a város polgármestere elmondta, hogy a Szent József tér és a Pannon Egyetem melletti parkoló kialakítását „mélyzöld hozzáállás” fogja jellemezni, a szakemberek pedig a tervek szerint 6 hónapon belül be is fejezik a munkálatokat.