Akik változtatni akartak

Három évtizeddel ezelőtt alakult a rendszerváltás utáni első szabadon választott országgyűlés. Akkor Göncz Árpád kapta meg átmenetileg a házelnöki tisztséget. Kormányt a Magyar Demokrata Fórum jelöltje, Antall József alakíthatott. Az első szabad választásokon az MDF-es Tarnóczky Attila nyert mandátumot Nagykanizsán. A 30 éves jubileum kapcsán kértük visszaemlékezésre.

Tarnóczky Attila (Fotó: Gergely Szilárd)

– Az MDF színeiben került be a parlamentbe 1990-ben. Miként alakult ki a párt helyi csoportja? Kellett esetleg tartaniuk bármiféle hatalmi megtorlástól?

– Már 1988-ban elhatároztam, hogy valamiféle ellenzéki mozgalomnak szeretnék a része lenni. S úgy voltam, hogy mindegy nekem, hogy milyen csoport vagy párt ez, csak ne MSZMP-nek hívják. Ezt meg is említettem Pék Pali barátomnak, kollégámnak, akiről tudtam, hogy tagja a Szabad Kezdeményezések Hálózata nevű szervezetnek. Mondtam, ha megtud valamit, szóljon. 1988. október 21-én szólt is. Másnap a Keleti városrész egyik irodájában – a megyében elsőként – megalakítottuk a nagykanizsai Magyar Demokrata Fórumot. ’88-ban attól már nem kellett rettegnem, hogy kirúgnak az állásomból. Egyébként különösebben nem volt mit vesztenem, nem voltak pozícióim. De az is igaz, hogy a jelenlévők között volt olyan, aki nem merte aláírni a nyilatkozatot. Ma már én sem írnám alá, mivel túlságosan tapintatosan fogalmazott az MSZMP felé. Több mint tízen adtuk nevünket a megalakuláshoz. Ezek az emberek egyébként nekem jobbára ismeretlenek voltak, de aztán mégis egy olyan szervezet lettünk, ahol hetente taggyűlés volt, s érdemi döntést csak a gyűlés hozhatott, nem az elnök döntött. Én ezt nagyon elégedetten fogadtam, úgy éreztem, hogy ez végre demokratikus eljárás. Végül úgy döntöttek, hogy legyek én a képviselőjelölt, amit elvállaltam. Némi frász volt bennem, hiszen az igaz, hogy egy osztály elé is ki kell állni, de azért az mégsem olyan, mint mondjuk 300 ember elé… Megválasztottak, de nem a „hatalmas egyéni teljesítményem” miatt, hanem érzésem szerint azért, mert az MDF indított. A kormány megítélése a társadalom többségében egyébként nem volt pozitív, aztán jött a taxisblokád, ami még tovább süllyesztette azt. Ami engem akkor vigasztalt, hogy Antall József személyében, a nagyon szűkös választékban, volt egy olyan ember, akit én el tudtam fogadni világnézetileg, gondolatmenetileg, tisztességében, tehát minden szempontból. Persze, ez nem azt jelenti, hogy nem követett el hibát, bár sokkal kevesebbet, mint én….

– Egy öt évvel ezelőtti cikkben fogalmazott úgy a rendszerváltással kapcsolatban, hogy „nem váltottunk mi semmit, megváltozott volna nélkülünk is…” Máig tartja ezen véleményét?

– Most is úgy gondolom, hogy a gazdasági versenyben, ami az USA és a Szovjetunió között zajlott, vesztett a Szovjetunió. S ennek mindenféle következménye lett odaát és itt Közép-Európában. Az egyik ilyen következmény, hogy kivonultak hazánkból is a szovjet katonák. Nyilván, ha ez a szándék nem lett volna meg, akkor a korábbi rendszer még nagyon sokáig fenntartható lett volna, akár durva eszközökkel. Ezért gondolom úgy, hogy nem mi buktattuk meg a rendszert. Más kérdés, hogyha az ember tisztában van azzal, hogy adódik egy lehetőség, akkor szeret abba beleszólni, hogy hogyan tovább. Mi azt gondoltuk magunkról, hogy tudjuk, hogyan tovább. Számomra a Kádár-rendszernek az egyik legviszolyogtatóbb része az volt, hogy egy hazugságalapú társadalom volt. A mairól is hasonló véleményem van. S ezen nem változtat semmiféle gazdasági részsiker vagy a koronavírus elleni küzdelem pozitív eredményei.

– 30 év telt el azóta, hogy újra szabadon választhatnak a magyar szavazók, mégis egy nemrégiben készült felmérés szerint sikerült eljutni odáig, hogy a magyar fiatalok 30 százalékát egyáltalán nem érdekli a politika. Köszönhető ez esetleg – nyilván sok más tényező mellett – az érdemi viták hiányának?

– Hajdanán voltak jó viták a parlamentben, pedig már akkor is mondogatták az emberek, hogy „milyen kevesen ülnek ott”, holott rengetegen voltak a mai viszonyokhoz képest. Ma már csak szavazni megy be a legtöbb képviselő, s a vita fogalmának nem ismeréséből kiindulva azt kell, hogy mondjam, egy előre megkapott lista alapján szavaznak. Nagyon sokan azt sem tudják, miről, hisz ahhoz el kéne olvasni a törvényjavaslatot. Nekem például volt 5 törvényjavaslatom, ezzel rekordot döntöttem abban a 4 évben. Mindegyiket elfogadta a parlament, pedig volt, amit a kormány nem támogatott. A helyi viszonyokra pedig végképp nosztalgiával emlékszem, mert például nagyon sokáig a városi tévében rendszeresen voltak politikai beszélgetések, ahol a különböző pártok képviselői adott témacsokron belül eszmét cseréltek, vitatkoztak. A nézők részéről erre mekkora volt az igény, azt nem tudom, de a pártok részéről volt, az biztos. Amikor én fideszesként alpolgármester voltam egy MSZP-s polgármesterrel, Tüttő Istvánnal dolgoztam együtt. S különösebb gondot a különböző pártállásunk nem jelentett, hisz nem politikai döntéseket kellett hozni, hanem a várost irányítani. Voltak emberi kapcsolatok, amik nagyon hiányoznak manapság. Sajnos az ország sok tekintetben szektásodott, annak minden hátrányával együtt. A politikától való elfordulás egyik eredménye, hogy mindig lesz újabb ok elfordulni a politikától, mert a dolgok elszabadulnak. S az történik, amit sokan nem akarnak, s azért történnek ezek, mert nem akartak közbeszólni. Pedig igenis közbe kell szólni! S a parlamentáris demokráciának számomra az a lényege, hogy amikor egy párt vagy egy koalíció tévútra téved az ország többségének szemében, akkor lehessen helyette mást választani.

Mikó-Baráth György