Köszönet az ápolóknak
Elismerték a Kanizsai Dorottya Kórház ápolóinak munkáját. A magyar ápolók napja alkalmából három ápolót, két szakasszisztenst és egy szociális munkást díjaztak, valamint átadták a Magyar Ápolási Egyesület díszoklevelét is. 2020 egyébként az ápolók és a szülésznők éve, Florence Nightingale tiszteletére. A modern betegápolás úttörője 200 éve született.
A Kanizsai Dorottya Kórházban évről évre megköszönik az ápolók egész éves, sokszor heroikus munkáját. Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő történeti áttekintésében rámutatott: az ápolók hivatásának egyik szülőhelye a kolostor csendje, a másik a frontvonal volt. Az elmúlt kétszáz évben sokat változtak a körülmények és az ápolói munka jelentősége is nőtt. Így lesz ez a jövőben is, hiszen ezt a szakmát nem lehet gépesíteni, a robotok nem képesek simogatásra, sem jó szóra, tette hozzá.
Brünner Szilveszter: Gyógyítani csakis emberként lehet (Fotó: Gergely Szilárd)
Brünner Szilveszter főigazgató-főorvos kiemelte: a szakmai kritériumok és a 21. század technológiai kihívásai mellett a betegek és a hozzátartozók egyre magasabb elvárásainak is meg kell felelniük az ápolóknak. – Gyógyítani csakis emberként lehet. Aki évtizedekig ott áll a betegágy mellett, és a legegyszerűbb esetektől a legnehezebbekig végig kíséri a betegeket, annak a szakmai tudáson kívül hatalmas lelki erőre is szükség van. Ne feledjük el, hogy az ápolóknak a haldoklókkal, a tűrhetetlen fájdalommal küzdő emberekkel, a reménytelen esetekkel is foglalkozniuk kell. S ezekben a szituációkban, bizony, ott kell lenniük, és lelki erőt is kell adniuk – fogalmazott.
Az ápolók a legegyszerűbb esetektől a legnehezebbekig ott vannak a betegek mellett (Fotó: Gergely Szilárd)
A rendezvényen elhangzott: a szakma megbecsülését jelzi a három éve elindult egészségügyi-közalkalmazotti béremelés, amelynek részeként idén kétszer, két év múlva pedig további egy alkalommal emelik az ápolók bérét. Erkölcsi elismerésként idén is díjazták hat szakember munkáját, valamint a Magyar Ápolási Egyesület zalai elnöke is átadta a szervezet díszoklevelét. – A magyar ápolók napja alkalmából a Magyar Ápolási Egyesület Andrasek Máriának díszoklevelet ajándékozott, több évtizedes munkája elismeréseként. Bolla Orsolya, a gyermekosztály főápolója pedig miniszteri dicséretben részesült a Magyar Ápolási Egyesület budapesti központi ünnepségén – nyilatkozta Boros Károlyné.
Andrasek Mária munkáját a Magyar Ápolási Egyesület is elismerte (Fotó: Gergely Szilárd)
Az Egészségügyi Világszervezet 2020-at a szülésznők és az ápolók évének nyilvánította. Ebből az alkalomból az egyesület esszéíró-pályázatot hirdetett a megyében. A díjazott alkotásokból a tervek szerint könyv is készül.
A magyar ápolók napjának idei díjazottjai (Fotó: Gergely Szilárd)
Elismerést kapott:
- Kakrik Zsuzsanna ápoló (gyermekosztály)
- Filákné Gábor Erzsébet szociális munkás
- Kovács Zsuzsanna szakasszisztens (központi laboratórium)
- Bali Éva gyógyszertári szakasszisztens (intézeti gyógyszertár)
- Varga Lívia Mária ápoló (újszülött osztály)
- Tóth Balázs ápoló (neurológiai és stroke osztály)
- a Magyar Ápolási Egyesület elismerésben részesítette Andrasek Mária ápolót (krónikus belgyógyászat).