Madárlátta kiállítás
Még koszovói kukorékolót is láthatnak az érdeklődők a 15. Díszmadár-, galamb- és baromfi-kiállításon a hétvégén a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Házban.
A jellegzetes hangjáról ismert balkáni baromfifajta mellett 21 tenyésztő csaknem 200 kisállata várja a látogatókat, a madarak mellett nyulak is vannak. A hagyományokhoz híven a kiállítók mindegyikét jutalmazzák a rendezvény végén. A pénteken megnyílt kiállítást vasárnap 15 óráig lehet megnézni. A szervezők különösen a gyerekek érdeklődésére tartanak számot.
Vincze Gyula elnök épp a hullámos papagájokat mutatja (Fotó: Gergely Szilárd)
– Most már mi, „öregek” is többet nyomkodjuk a telefonunkat, sajnos, ez mindenkivel így van. Viszont látni, amikor hozzák ide a kisgyerekeket, óvodásokat, hogy mennyire örülnek, amiért olyasmit látnak, amit eddig nem. Ez egy külön élmény, látni kell. Ez még az én kisunokáimra is igaz, pedig ők nap mint nap látnak galambokat, de ilyenkor mindig örömmel járnak körbe, és nézik, hogy egyik-másik madárnak milyen a farka vagy a tolla – mesélte Vincze Gyula, a Galambtenyésztő Egyesület Nagykanizsa elnöke.